Békekoncert: interjú az M5-ön

Monumentális és különleges újdonság lesz a pénteki, debreceni segélykoncert – erről beszélt az M5 Librettó című műsorában Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány elnöke és Somogyi-Tóth Dániel, a békekoncert művészeti vezetője.

Az M5 kulturális csatorna Librettó című műsora a legizgalmasabb kulturális kezdeményezéseket és azok hátterét tárja minden hétköznap este a nézők elé. A keddi adásban a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány elnöke, Kossa György és Somogyi-Tóth Dániel művészeti vezető az alapítvány, az egyetem, a történelmi egyházak és Debrecen város összefogásában életre hívott adománygyűjtő békekoncertről beszélgetett Galán Angéla és Árvai Zoltán műsorvezetőkkel.

Több ezer debrecenit és magyart szeretnénk megmozgatni az ukrajnai konfliktus miatt bajba jutottak megsegítésére a monumentális, nagyszabású koncerttel. Kossa György, a GTIDE elnöke kiemelte az egyetemi polgárság kiterjedt nemzetközi közösségét.

- 120 országból vannak hallgatóink, tehát egy jelentős nemzetközi csapatról van szó. És nem utolsó sorban a Kárpát-medencei magyarságról, a nemzeti együvé tartozásról és természetesen a debreceni polgárság segítő szándékáról is lehet beszélni – mondta a Librettóban az elnök.

Hozzátette: a Debreceni Egyetemnek aktív kapcsolata van a beregszászi főiskolával és a kijevi orvosi egyetemmel, illetve sok diákja van az intézménynek Ukrajnából és a kárpátaljai területekről is.

- Jelen pillanatban több mint 300 ukrán állampolgárságú diák tanul nálunk, de több száz orosz hallgatónk is van. Mindannyian nagyon féltik a családjaikat. Mintegy 300 kollégiumi férőhelyet szabadítottunk fel kollégiumainkban, több mint 300 főt fogadtunk be eddig, nagyon fontos, hogy a diákok magukat és családtagjaikat is biztonságban érezzék. Emellett több megkeresésünk volt ukrán partnerektől, így különböző orvosi intézményektől, ahova korábban is juttattunk már el támogatást: orvosi eszközökkel, műtéti segédanyagokkal igyekeztünk segíteni az ottani orvosi ellátást – emlékeztetett Kossa György.

Somogyi-Tóth Dániel karmester, a Kodály Filharmónia vezetője, az adománygyűjtő békekoncert művészeti vezetője a két intézmény szoros kapcsolatáról is szót ejtett.

- Egyértelmű és nagyon megtisztelő volt elnök úrék gondolata és felkérése a békekoncert programjának összeállítására. Az pedig, hogy hogyan alakítsuk ki ezt a műsort, az elég nyilvánvaló volt kezdettől fogva, hiszen a Debreceni Egyetemnek van egy kitűnő Zeneművészeti Kara, amelyből hagyományosan a Kodály Filharmónia együttesei táplálkoznak. Nagyon sok kiváló, ott képzett zenészt foglalkoztatunk, és különösen büszkék vagyunk rá, hogy az utóbbi időben a zenekarba számos Debrecenben végzett fiatalt is fel tudtunk venni. Tehát ez az együttműködés mindig is megvolt. Az, hogy most ez egy koncerten testet is ölthet, és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának barokk együttese és a Kodály Filharmóniának a két együttese, a Kodály Filharmónikusok és a Kodály Kórus együttesen fog fellépni, az egy nagyon szép újdonság, amilyen eddig még nem volt – avatta be a nézőket Somogyi-Tóth Dániel.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány elnöke, Kossa György végezetül hangsúlyozta, hogy humanitárius szervezetek, illetve a menekültek ellátásában közreműködő már szervezetek részére szeretnének pénzügyi segítséget nyújtani. Végezetül köszönetet mondott Áder János köztársasági elnöknek, amiért elvállalta az esemény fővédnökségét, illetve háláját fejezte ki a történelmi egyházak és Debrecen városának támogatásáért.

- Úgy gondolom, a határokon átnyúlva is, hogy békeszerető emberek vagyunk. Mindannyiunknak emberi kötelessége, hogy minden eszközünkkel és mindig segítsünk a bajbajutottakon – jelentette ki az elnök az M5 műsorában.

A teljes beszélgetés az alábbi linken érhető el: https://mediaklikk.hu/video/libretto-2022-05-03-i-adas/

Sajtóközpont - PKZs