Online nyílt napon népszerűsíti képzéseit a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az érdeklődők megismerhetik a kar képzési és kutatási kínálatát, részletesen hallhatnak a hallgatói szolgáltatásokról, valamint virtuális sétát tehetnek az EK campusán.

Az előző évhez hasonlóan ezúttal is a virtuális térben rendezi meg beiskolázási eseményét a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara december 9-én, csütörtökön. A nyílt napon az érdeklődő középiskolások és családtagjaik információkat szerezhetnek a szakok oktatóitól a képzésekről, tájékozódhatnak a hallgatói lehetőségekről, szolgáltatásokról is, valamint virtuális sétát tehetnek a kar épületében, melyen megismerhetik az infrastruktúrát, a szaktantermeket, az online fórumon pedig választ kaphatnak a kérdéseikre.

- Bemutatjuk a leendő érdeklődő hallgatóknak az Egészségügyi Karon induló szakokat és az újdonságokat. Mivel online formában tartjuk a nyílt napot, ezért arra sajnos nincs lehetőség, hogy testközelből megismerjék a jelentkező diákok a demonstrációs termeinket, illetve kipróbálhassák azokat az eszközöket, amiket a képzés során használhatnak majd. Lehetőségük van ugyanakkor arra, hogy pontosabb információt kapjanak a képzés szerkezetéről, arról hogy milyen elméleti és gyakorlati órákon vehetnek részt, mennyi a gyakorlatok időtartama és azok hogyan zajlanak. Szeretnénk arra is felhívni az érdeklődő diákok figyelmét, hogy emelt szintű érettségire készülhetnek nálunk, ennek érdekében egészségügyi alapismeretekből és társadalomismeretből hirdetünk tanfolyamokat. Új képzésként 2022 szeptemberétől elindulhat a szakvédő mesterképzésünk is, így az bekerül az idei a felvételi tájékoztatóba. Tavaly indítottuk Szolnokon az ápoló és védőnő képzést, szeptemberben oda is várjuk a diákok jelentkezését – emelte ki Sárváry Attila, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának oktatási dékánhelyettese.

A nyílt napon résztvevő diákok online kérdezhetnek az egyetemi oktatóktól, így első kézből kaphatják meg a legfontosabb információkat a követelményrendszerről, az elméleti és gyakorlati órák menetéről.

Az online nyílt napon bemutatkozik majd az ápolás és betegellátás alapszak ápoló, mentőtiszt és szülésznő szakiránya, az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakiránya, valamint az egészségügyi szervező alapszak egészségügyi szervező, egészségbiztosítás és egészségturizmus specializációi. Mindezek mellett a résztvevők megismerkedhetnek a duális képzési formában is elérhető szociális munka alapszakkal, továbbá a szociális munka és szociális gazdaság mesterszakkal, az egészségügyi szociális munka mesterszakkal, az egészségügyi tanár mesterszakkal, a kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterszakkal és az új szakvédőnő mesterszakkal is.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának online nyílt napját december 9-én, 10 órától rendezik meg. A Nyílt nap iránt érdeklődők erre a linkre kattintva csatlakozhatnak az eseményhez.

Sajtóiroda - BZ