Nemzetközi endokrinológiai kongresszus Debrecenben

Magyar, román és lengyel szakemberek vitatják meg az endokrinológiai betegségek legmodernebb terápiás lehetőségeit egy csütörtökön kezdődött kétnapos debreceni konferencián. A nemzetközi rendezvényen elhangzott: a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is elérhető az az új izotópos kezelés, amelyet eddig csak néhány európai intézetben alkalmaztak.

Az új eljárással Debrecenben először májusban kezeltek egy neuroendokrin daganatban szenvedő pácienst. A magyar betegeket korábban külföldi centrumokba, elsősorban Svájcba, Baselbe küldték a hazai endokrinológusok és onkológusok, mivel csak néhány európai központban volt elérhető a kezelés. A szakmai tanácskozáson többek között az új terápiával kapcsolatos tapasztalatokat is megvitatják a szakemberek. 

- Debrecenben nagy hagyományai vannak az endokrinológiai ellátásnak, amely 50 éve folyamatosan fejlődik. Jelentős szerepe van ebben az iskolateremtő elődöknek, Leövey András professzornak és Nagy Endre professzornak. Mára Debrecenben is nemzetközi hírű az endokrinológiai ellátás, olyan kezelésekre van lehetőség, mint bárhol Európában – mondta a hirek.unideb.hu-nak Bodor Miklós, a DE Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika Endokrinológiai Részlegének szakmaspecifikus vezetője, a konferencia szervezője. 

A kétnapos rendezvényen elsősorban a pajzsmirigy, az agyalapi mirigy és a mellékvese betegségeinek kezelési lehetőségei kerülnek szóba. 

- A szakmai tanácskozáson megbeszéljük a legújabb nemzetközi klinikai irányelveket, útmutatásokat, a poszt-COVID tünetegyüttessel kapcsolatos tapasztalatokat, a következő évek kihívásait és megismerhetjük a szakterület legfrissebb kutatási eredményeit is. Mindhárom országból a vezető endokrinológusok jöttek el Debrecenbe – ismertette Bodor Miklós. 

A magyar, román és lengyel szakemberektől összesen 18 előadás hangzik el az angol nyelvű konferencián. A kétévenként megrendezett tanácskozást korábban a román és a lengyel endokrinológiai társaság szervezte, a magyar szakmai szervezet idén csatlakozott a nemzetközi szimpóziumhoz.  

Sajtóközpont - CzA