Mérföldkő az agrárium életében

Komplex precíziós szaktanácsadási rendszer kialakításán dolgozik a Debreceni Egyetem agrárkara a KITE Zrt-vel. A partnerek a projekt indítása mellett negyvenéves együttműködésüket is megünnepelték március 3-án.

- Példaértékű a magyar gazdaságban az a partnerkapcsolat, ami négy évtizeddel ezelőtt kezdődött el az akkori Debreceni Agrártudományi Egyetem és a KITE között, hiszen a folyamatos kutatási együttműködésen túl az oktatásra is kiterjed. A vállalat épít a Debreceni Egyetemről kikerülő mezőgazdasági szakemberekre és az intézményben is dolgoznak olyanok, akik a KITE-nél szereztek szakmai gyakorlatot – emelte ki köszöntőjében Bács Zoltán kancellár a Böszörményi úti campuson március 3-án tartott projektnyitó rendezvényen.

- Nincs olyan egyetemista a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon, aki ne került volna már kapcsolatba az ország piacvezető mezőgazdasági cégével. Évente háromszáz hallgatónk végzi géptani gyakorlatát a nádudvari központban, 2014-ben pedig ösztöndíjprogramot is indított a KITE a legtehetségesebbek számára – sorolta Komlósi István dékán.

A Debreceni Egyetem a növénytermesztési kutatások terén az európai élvonalba került a negyven évnyi együttműködésnek köszönhetően. Ennek alapja az 1983-ban alapított Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telep, ahol az Európában egyedülálló tartamkísérleteket végzik.

- Felkészültünk arra, hogy modern eszközökkel tudjunk kutatásokat végezni a szántóföldön, német és kanadai egyetemekkel is együttműködünk a precíziós gazdálkodást megalapozó kísérletekben. Az új ismereteket képzésünkbe is bevezetjük, a négy év múlva végző agrármérnökeink már a precíziós gazdálkodás alapjainak, technológiáinak ismeretével lépnek majd ki a munkaerőpiacra – emelte ki Nagy János professzor, a MÉK Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet egyetemi tanára.

Egy üzemmérettől független, komplex precíziós szaktanácsadási rendszer kialakítását tűzte ki célul a KITE Zrt., a Debreceni Egyetem és a Balogh-Farm Tépe Kft. konzorciuma, amit a Széchenyi 2020 program keretében a magyar állam és az Európai Unió is támogat.

- A helymeghatározási rendszereken alapuló, hosszú távú fejlesztések programja mérföldkő a magyar agrárium életében. Egy olyan precíziós gazdálkodási rendszer létrehozását tervezzük, ami nagy területre, akár több millió hektárra is kiterjeszthető, könnyen végrehajtható, fejleszthető, költséghatékonyan üzemeltethető, és jövedelemtöbbletet eredményez a termelőknek – részletezte Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója.

Hadászi László, a KITE Zrt. fejlesztési és szaktanácsadási igazgatója hozzátette: a cég a meglévő precíziós technológiáit fejleszti tovább mind agronómiai, mind műszaki szakterületeken, megbízható adatforrásokat garantál, automatizálja az adatfeldolgozás és -elemzés folyamatait, vagyis kidolgoz egy online, valós idejű szakértői rendszert a precíziós gazdálkodás valamennyi elemére.

A négyéves kutatás-fejlesztési projekt összköltsége 2,151 milliárd forint, a megvalósításhoz 1,202 milliárd forint támogatást nyert a konzorcium.

 

Sajtóiroda - TH