Megizzasztották a dobogóesélyest

Továbbra is versenyben van a szezon előtt célként kitűzött ötödik helyért a DEAC NB I-es férfi futsalcsapata. Legyőzte a Tállyát a Debreceni Egyetem NB III-as labdarúgó legénysége, és győzelemmel zárták az évet a kézilabdázók.

Futsal – jó meccset játszottak

2-1-re kikapott a DEAC férfi futsalcsapata a dobogóra pályázó Dunaferrtől péntek este DESOK-ban. A találkozón a vendégek szereztek vezetést, majd Vékei egalizált. Az egyetemisták sok helyzetet dolgoztak ki, ám végül a dunaújvárosiak egy hajrában szerzett góllal megszerezték a győzelmet. A DEAC trénere, Elek Gergő azt mondta a meccs után, hogy az eredményen és a helyzetkihasználáson kívül mindennel elégedett volt.

- A mérkőzés egészét tekintve több helyzetünk volt ellenfelünknél, önfeláldozó kapusteljesítményük miatt szereztünk csak egy gólt. Öröm volt látni, ahogy a 19 éves játékosunk felveszi a versenyt és párharcokat nyer a sokszoros válogatott játékosokkal szemben. Az egyik szemem sír, mert kikaptunk, de a másik szemem nevet, a lelkemmel együtt boldog, mert olyan teljesítményt nyújtottunk, ami nagyon szép jövőt sejtet nekünk – összegzett a vezetőedző.
A „matek” innentől nagyon egyszerű. A csoportkör utolsó fordulójában, jövő hétfőn nyerni kell Csömörön. Ha ez sikerül, akkor játszhat a csapat az NB I. ötödik helyéért.

Labdarúgás – magabiztos siker a „mumus” ellen

3-1-es sikert aratott a DEAC NB III-as labdarúgócsapata a Tállya ellen vasárnap a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban. A találkozón Nagy Zoltán egyszer, míg Kerekes Krisztán kétszer volt eredményes. A debreceniek a begyűjtött három ponttal egyet előreléptek, nyolcadikak a tabellán. Sáfár László ezúttal kezdeményezőbb szellemben küldte pályára övéit, és ezt viszontlátta a pályán.
– Nagyon fontos volt, hogy mi rúgjuk az első gólt. Ez meg is történt, és szerintem mi uraltuk a meccset. Viszont több látványos támadásunk is volt, amiket illett volna góllal befejezni, de ez nem sikerült. Ettől függetlenül elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Nagy Robi sajnos megsérült, és le kellett cserélni, így megváltoztattuk a felállásunkat. Bíró Peti jól szállt be és látványosan futballozott. De bárki, aki pályára lépett az átszervezés után, jól teljesített – mondta elégedetten a DEAC vezetőedzője.

A megye I-ben szereplő együttesek nem zártak sikeres hétvégét. A DEAC II 0-5-ös vereséget szenvedett hazai pályán a Nyíradonytól, míg a DASE a bajnoki címre leginkább esélyes DVSC II-től kapott ki 7-2-re szintén a Böszörményi úti campuson.

Kézilabda – későn jött győzelem

31-24-re megnyerte idei utolsó bajnokiját a DEAC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata szombaton. Szabó Csaba együttese a sereghajtó Törökszentmiklós otthonában aratott magabiztos sikert, ám ettől függetlenül a 11., kieső helyen zárt a 12 csapatos pontvadászatban. A bajnokságot az Orosháza nyerte. A DEAC szezonja nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt a játékosok és a szakmai stáb elképzelték. Egy kiváló ősz után elhagyta a legénységet annak legjobb játékosa, Erdős Zoltán, őt pedig nem sikerült pótolni a tavasz folyamán.

Kosárlabda – elbúcsúzott a vezetőedző

A 2019-20-as idényben biztosan nem Berényi Sándor lesz a DEAC NB I. A-csoportos csapatának vezetőedzője. Ezt Becsky István szakosztályvezető jelentette be az együttes pénteki szezonzáró vacsoráján.
- Fontos kiemelni, hogy Berényi Sándor saját kérése volt ez, az ő szavait idézve, most úgy tud a leginkább a klubnak segíteni, ha visszalép a vezetőedzői pozícióból. Nem fog teljesen elszakadni az A-csoportos csapattól, de szakmai munkájára az utánpótlásunkat képező Debreceni Kosárlabda Akadémiánál is számítunk majd. Köszönjük neki azt a hihetetlenül alázatos munkát, amit az elmúlt két és fél évben a debreceni kosárlabdáért tett, nem csak elismerjük azt, de hálával is tartozunk neki. Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz ő még A-csoportos vezetőedző Debrecenben – mondta Becsky István.
A 2018-19-es idényben a csapat kiharcolta a Magyar Kupában való indulást, s a győri nyolcasdöntőn bronzérmet szerzett. A bajnokságban ötvenszázalékos mérleget produkált a DEAC, és a rájátszásról egy hajszállal lemaradva végül a 9. helyen zárt.

DEAC/PKZs.