Magasabb fokozatba kapcsolnak

Erdélyi dupla vár a DEAC jégkorongcsapatára, ismét hazai pályán játszanak a floorballozók, és Magyar Kupa meccset vív a focicsapat. A hét zárásaként pedig végre a DESOK-ban is bemutatkozik a DEAC férfi kézilabdacsapata az idei kiírásban.

Jégkorong – dupla kihívás

Az Erste Liga második helyéről várja a hétvégi romániai folytatást a DEAC jégkorongcsapata. A Debreceni Egyetem legénysége pénteken, magyar idő szerint 17:30-tól a Corona Brasov, míg vasárnap, szintén magyar idő szerint 17:30-tól a Csíkszereda ellen lép pályára az Erste Ligában. David Musial vezetőedző szerint a Brassó egy elképesztően kemény és jó ellenfél lesz.

- Egy olyan csapatról beszélünk, amelyik akár a bajnoki címért is harcba szállhat a szezon végén. Úgy gondolom, hogy ők tipikus észak-amerikai, kemény és fizikai játékstílust képviselnek. Mi szeretnénk továbbra is elsősorban a saját játékunkkal foglalkozni, és szeretnénk egyszerűen játszani. Bízom benne, hogy ismét kemény munkát végeznek a srácok a jégen, és emellett biztos vagyok abban, hogy ha a csapat újra a maximumot nyújtja, akkor ismét remek mérkőzést fogunk játszani – mondta a cseh-német vezetőedző az erdélyi túra első állomásáról. Annyit azonban gyorsan hozzá is tehetünk, hogy az egyedüliként veretlen Csíkszereda elleni derbi sem lesz éppen sétagalopp.

Floorball – itthon, idegenben

Papíron idegenben, valójában hazai környezetben folytatja OB I-es bajnoki szereplését a DEAC floorball együttese, miután a fővárosi Origo lemondott a pályaválasztói jogáról. A csapatok szombaton 17:30-tól a Böszörményi úti campus sportcsarnokában mérkőznek meg. Hojcska Péter, a DEAC kiválósága azt mondta a deac.hu-nak, nem is kérdés, hogy a győzelmet tartja elsődleges célnak szombaton.

- Az Origoval szemben erre talán még nagyobb esélyünk van, mint legutóbb a Wizards ellen. Szerintem kicsit meg volt illetődve a csapat az élvonalbeli szerepléstől, de az első akadály megvolt, most már nem lesz ismeretlen része a meccsnek, szóval mindenki felszabadultan játszhat. Ha az előző találkozó hibáit, mind védekezésben, mind támadásban ki tudjuk javítani, akkor szerintem jó esélyünk van a 2 pont itthon tartására. Ettől függetlenül mindent bele kell adnunk, nem lesz elég csak a mezeket feldobálni a pályára – fogalmazott a floorballozó.

Kézilabda – nagy rivális jön

A győztes nyíregyházi rajt után végre hazai pályán is láthatjuk a DEAC NB I/B-s férfi kézilabdacsapatát. A srácok vasárnap 18 órakor fogadják a ContiTech FKSE-Algyő együttesét a DESOK-ban. A DEAC hétvégi ellenfele a nyitó fordulóban otthon betlizett, igaz az egyik favorit, a PLER ellen maradt alul. Szabó Csaba, a kézisek edzője egységes, fegyelmezett gyors csapatnak tartja az Algyőt.

- Erősségük, hogy villámléptű szélsőik vannak, és jól működik a zárt hatosfaluk is. Bíró Ádi játékvezető-társa a kapusuk, aki vezére a csapatnak. Fontos lesz, hogy ne puffogtassunk el sok labdát előkészítetlenül, mert abból jól indulnak, és fontos lesz a visszarendeződésünk is – mondta az edző, aki szerint akkor lehet a legtöbb esélyük, ha felállt fal elleni játékra kényszerítik az Algyőt.

Labdarúgás – kupameccs és bajnokik

Fő a változatosság, akár ez is lehetne a DEAC futballistáinak a hétvégi mottója. Sáfár László legénységére Magyar Kupa-mérkőzés vár a sorozat hatodik körében. Az egyetemi csapat a Békés megyei első osztályban szereplő Szarvas otthonában igyekszik a legjobb 64 közé jutni, a két egylet vasárnap 15 órától feszül egymásnak. A DEAC középpályása, Kónya Csaba szerint a debreceni egyetemisták számítanak a meccs esélyesének. - Ezt bizonyítani is szeretnénk, de nem lesz könnyű dolgunk. Valószínűleg mi fogunk dominálni, de a szarvasiak is meg akarják mutatni, mire képesek, biztosan odateszik magukat – mondta Kónya Csaba.

A hétvégén a megyei I. osztályban szereplő egyetemi labdarúgócsapatokra vár újabb feladat. A DEAC II szombaton 15 órától a Kabai Meteorit SE csapatát látja vendégül a Dóczy utcai egyetemi sportközpontban, míg a DASE ugyanebben az időpontban Vámospércsen lép pályára a bajnoki pontokért.