Közösen az európai kutatásokért

Az európai tudományegyetemek stratégiai szövetsége, a CARPE-hálózat képviselőit látta vendégül kétnapos workshop keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint a Szociológia és Szociálpolitika Tanszék.

Az öt országból – Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Olaszország, Finnország – érkező oktatók, kutatók hazájuk társadalomtudományi kutatóműhelyeit képviselve vitatták meg november 29-30-án a nagyvárosi társadalom sokszínűségét és kihívásait, valamint a társadalomtudósok és a szociális szakemberek feladatait.

- A Debreceni Egyetem tagja az európai tudományegyetemek első stratégiai szövetségének, a CARPE-hálózatnak, amelyben a partnerek arra törekednek, hogy ösztönözzék az együttműködést az európai kutatási programokban való részvételre, és közösen dolgozzanak ki kutatási és képzési programokat – tájékoztatott Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

A partnerség fontos kiindulópontja az oktatók, kutatók és hallgatók közötti együttműködés, hogy olyan tudásbázis alakuljon ki, amely valamennyi résztvevő országban hozzájárul a leendő szociális szakemberek oktatásához. A végzettek képesek legyenek a polarizálódó társadalom kihívásainak – szubkultúrák, magatartási problémák, kulturális-, vallási-, társadalmi különbségek – a kezelésére, és a nagyvárosi közösségek, szomszédsági kapcsolatok erősítésére.

- A workshop célja egy olyan kutatási terv előkészítése volt, amelyben a nagyvárosi társadalmak sokszínű világára jellemző problémák kutatása, az együttélési formák és szomszédsági kapcsolatok elemzése és a jó gyakorlatok megismerése áll – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Csoba Judit, a Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék professzora.

Sajtóiroda