Könnyűzene szólt három napon át

Teltház előtt, fantasztikus hangulatú gálakoncertet adtak a Zeneművészeti Kar könnyűzenei kurzusának résztvevői a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Napjainak zárásaként. A háromnapos programsorozaton fellépett az Android, a Djabe és egy hallgatói gitárduó is.

Az 1980-ban debreceni egyetemi zenekarként indult Android nyitotta meg a most először megrendezett Könnyűzenei Napokat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A jelenleg Dudás János (gitár, ének), Mező Orbán (ütőhangszerek), Nikolin Zoltán (basszusgitár, ének) és Tőzsér József (billentyűs hangszerek) felállású együttes az eddigi három lemezének anyagából adott ízelítőt pénteken a Liszt-teremben, Létmányi István (gitár) közreműködésével. Progresszív és klasszikus rock-repertoárjukból olyan emblematikus szerzeményeket játszottak, mint például a Sárkányeregetés, a Kékszakáll, a Verbunkos és az Én vagyok az.

Az Androidot Magyarország elsőszámú jazz/world fusion zenekara követte, a 2016-ban megújult Djabe ősbemutatót tartott a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Napjai keretében. Barabás Tamás (basszusgitár), Nagy János (billentyűs hangszerek), Kaszás Péter (dobok), Koós-Hutás Áron (trombita) és Égerházi Attila (gitár) a néhány napja, Flow címmel megjelent stúdióalbumot mutatta be debreceni közönségének.

A program második napján a Zeneművészeti Kar komolyzenei képzésében tanuló, de a könnyűzenéhez is elhivatottságot érző hallgatók kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Színpadra állt Nagy Gábor és Tóth Gergő Birds of a feather néven alapított duója, a két végzős gitártanszakos növendék magyar költők megzenésített verseivel lép fel rendszeresen, szombat este Radnóti Miklós, József Attila, Ady Endre, Szabó Lőrinc és Závada Péter költeményeit adták elő a Könnyűzenei Napok keretében.

Vasárnap, a februárban indított könnyűzenei kurzus résztvevőinek gálakoncertjére zsúfolásig megtelt a Liszt terem. A Debreceni Egyetem és a Kőbányai Zenei Stúdió országosan egyedülálló, közös kurzusára felvett mintegy 30 fiatal három zenekarban mutatkozott be. Az elmúlt 4 hónap munkáját változatos minkoncertekkel igazolták, a sokszínűség jegyében többek között Aretha Franklin, Kings of Leon, Charlie, Joe Cocker, Foo Fighters, Hungária, Brand New Havies és Evanescence-dalokkal készültek.

- Megpróbáltunk valamit, és úgy tűnik, működik. Ezek a fiatalok ma erejükön felül teljesítettek, és könnyet csaltak a szemünkbe. Azért, hogy ez itt Debrecenben létrejöhetett, nagy-nagy köszönet illeti a Zeneművészeti Kar részéről Duffek Mihány professzor urat és Lakatos Péter dékán urat, valamint Gyimesi Lászlót, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkárát – emelte ki a műsor után Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezetője.

A kurzus résztvevői a sikeres szemeszterzárást követően azonnal a jövő tervezgetésébe fogtak, a magyar és külföldi fiatalok többsége folytatná a munkát szeptembertől. Lakatos Péter dékán azt mondta: ősztől ugyanebben a formában, szabadon választható tárgyként újra meghirdetik a könnyűzenei kurzust.

A Debreceni Egyetem első Kőnnyűzenei Napjai a Kőbányai Zenei Stúdió tanárainak örömzenélésével értek véget vasárnap este a Zeneművészeti Karon.

 

SAjtóiroda