Ismerkedő látogatást tett a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének tanácsosa kedden a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézetében, majd a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója tartott előadást a hallgatóknak a távol-keleti ország ipari fejlesztéseiről.

Chen Kun, a nagykövetség oktatási tanácsosa – akit délelőtt Csatár Péter, a BTK dékánhelyettese és Csontos Pál, a Konfuciusz Intézet magyar igazgatója fogadott a Főépületben - elsősorban a kínai diákok tanulmányi előmeneteléről, valamint az intézetben folyó munkáról tájékozódott és természetesen találkozott az egyetem kínai oktatóival és hallgatóival is.

A DE BTK-n tanuló kínai diákok száma megközelíti a 60 főt, a hallgatók nagy része magyart mint idegen nyelvet tanul, sokan magyar alap- vagy mesterszakos bölcsészek, de van köztük filozófus és nyelvész doktorandusz is.

- A kar továbbra is nyitott azokra az együttműködésekre, amelyek keretében kínai diákok érkeznek Debrecenbe tanulni, hogy ily módon a magyar nyelv és kultúra közvetítői legyenek majd hazatértük után – fogalmazott a találkozón Csatár Péter.

A DE BTK stratégiai és gazdasági dékánhelyettese kiemelte: a karon működő Konfuciusz Intézet emellett egyre nagyobb létszámú hallgatót oktat kínai nyelvre, és növekszik a központ iskolai kapcsolatrendszere a városban és a régióban egyaránt.

Chen Kun úgy vélte: Csatár Péter alapító igazgató sikeresen indította el 2019-ben a DE BTK Konfuciusz Intézet működését, amely - jelenlegi vezetője, Csontos Pál irányításának köszönhetően - kiemelkedően magas hallgatói létszámmal oktat kínai nyelvet és kultúrát, így az itteni munka, valamint az intézet regionális és országos jelentőségű rendezvényei méltán nyerték el a Kínai Nagykövetség elismerését is.

Az oktatási tanácsos hangsúlyozta: a közeljövőben a kínai nyelv folyamatos felértékelődése várható a régióba érkező kínai vállalatok miatt.

Délután az Aud.max-ban Kuttor Dániel, a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetének igazgatója, közgazdász, a kínai gazdaságfejlesztés és külgazdasági kapcsolatok oktatója tartott előadást Kína ipari fejlesztéseiről a Lectures on Chinese Culture sorozat idei első alkalmán.

Az angol nyelvű kurzus 2020-ban indult azzal a céllal, hogy ismereteket közvetítsen az egyetemi hallgatók számára a kínai kultúra alapelemeiről, reflektálva a gyorsan fejlődő, illetve változó jelenségekre és az esetleges magyar párhuzamokra.

Kuttor Dánielt követően Legeza Boglárka, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársa tart előadást a kínai mitológiáról. A kurzus résztvevői a félév során – többek között – mandzsúriai élménybeszámolót is hallhatnak majd Kató Pétertől, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézetének oktatójától.

Sajtóközpont – BZs