Kezeket fel! Jön a ráadás

Nekivág az Extraliga küzdelmeinek a DEAC férfi röplabdacsapata szombaton. A fiúk az első körben rögtön a bajnokesélyessel találkoznak. Két meccsük van az alapszakaszból a Debreceni Egyetem jégkorongozóinak, és pályára lép a kosár- és a futsalcsapat is.

Röplabda – kőkemény rajt

A Vegyész RC Kazincbarcika együttesét fogadja a DEAC szombaton 18 órától a DESOK-ban, a röplabda Extraliga nyitányán. Fodor Antal tanítványai nagy kihívás elé néznek, hiszen a bajnoki címvédő Vegyész százszázalékos mérleggel zárta a pontvadászat első szakaszát.

A nőknél több mint egy hónap szünet után folytatódik a bajnokság. A Debreceni Egyetem NB II-es együttese szombaton 15 órától a Szegedet látja vendégül szintén a DESOK-ban. Igazi röplabdás nap lesz tehát az egyetemi sportcsarnokban.

Jégkorong – alapszakasz-hajrá

Az utolsó két alapszakasz-meccstől függetlenül biztosan a felsőházban folytathatja a DEAC a középszakasz-küzdelmeket. Az egyetemi együttes keményen megküzd majd a bajnoki pontokért vasárnap 17 órától Dunaújvárosban, és hétfőn 18 órától a GYHK ellen, Debrecenben is. Nem mindegy ugyanis, hogy hány bónuszponttal vág neki a jeges legénység a középszakasznak. David Musial szerint a legfontosabb számukra most az, hogy a legjobb ötben vannak.

- Nem szabad félvállról vennünk az utolsó két találkozót sem. Amint ennek a két összecsapásnak vége, egy teljesen új szezon kezdődik. Most azon is dolgozunk, hogy a középszakasz nyolc meccsére összekapjuk magunkat, viszont ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk a Dunaújváros és a Gyergyó ellen. Ezek nem edzőmeccsek számunkra, keményen fogunk küzdeni a győzelemért – jelentette ki a vezetőedző.

Futsal – ötödik a nyolcadik ellen

A hétközi kupatalálkozó után a tavalyinál jóval gyengébben muzsikáló Nyírgyulaj együttesét fogadja pénteken a DEAC NB I-es férfi futsalcsapata. A mérkőzés 18:30-kor kezdődik, a helyszín pedig a DESOK. Elek Gergő edző a pénteki bajnoki kapcsán elmondta, hogy változtatási lehetősége nincs. - Ha valaki gyengébben játszik, akkor is muszáj pályára lépnie, annyira kevesen vagyunk a sok sérülés miatt. Gyakorlatilag most már tényleg éppen hogy megvagyunk. Ha még valakinek baja történne, nem is tudom, mi lenne. Ezt fel kell dolgozniuk a játékosoknak, ez is hozzátartozik a sportolói léthez. Remélem, hogy sikerülni fog önmagukban ezt elrendezni – zárta gondolatait a fiatal szakember.

A csapattal kapcsolatos további hír, hogy Kondás Kristófot behívták a magyar futsalválogatott keretébe.

A női együttes vasárnap Csömörön vendégszerepel. Az NB II-es listavezető DEAC és a harmadik Rubeola rangadója 19 órakor kezdődik.

Kosárlabda – rangadó a láthatáron

Jászberénybe látogat szombaton a DEAC kosárlabdacsapata az NB I. A-csoportjának 16. fordulójában. Bár tavaly még a kiesés ellen folytattak harcot egymással a felek, a 18 órától kezdődő találkozót nyugodtan lehet a forduló rangadójának is nevezni. A JKSE együttese ugyanis a 2018-19-es kiírás egyértelmű meglepetéscsapata, a DEAC pedig – elsősorban kiváló hazai mérlegének köszönhetően – szintén szárnyal, a fordulót az ötödik helyről várja.

Floorball – elsüllyeszteni a krokodilokat

Ismét idegenben lép pályára a DEAC floorball csapata. Varga Tibor legénysége ezúttal a közvetlen rivális Dunai Krokodilok érdi otthonába látogat. A két csapat már biztosan a felsőházi rájátszásban vesz részt, így garantált a jó mérkőzés. A szombati győzelem fontos a DEAC számára is, hiszen amelyik alakulat két pontot tud bezsebelni, az előnyösebb helyzetből várhatja majd a bajnokság legfontosabb periódusát. A találkozó szombaton 14 órakor veszi kezdetét, és a DEAC Floorball Facebook-oldalon is követhető lesz.

DEAC/PKZs.