Jubileumi Búzatanácskozás Debrecenben

Kevesebb és változó minőségű kalászos termés várható, de a felvásárlási árak kissé emelkedhetnek az idén – hangzott el a Debreceni Egyetem agárkarán szervezett Jubileumi Búzatanácskozáson, ahol a legújabb fajtákat és technológiákat is megismerhették a térség gazdálkodói.

- Soha nem történt még olyan forradalmi fejlődés a mezőgazdaságban, mint az elmúlt években – jelentette ki Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedden, a Debreceni Egyetem XXV. Búzatanácskozásán. Hozzátette: ahhoz, azonban hogy ne a támogatások tartsák életben az ágazatot, radikális előrelépésre van szükség többek között az agrárkutatásban és felsőoktatásban, új, főként precíziós technológiákat kell alkalmazni a megváltozott klímafeltételekhez igazodva, valamint GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítására kell törekedni.

A DE MÉK Növénytudományi Intézete 25 évvel ezelőtt kezdte azt a megszakítás nélküli konferenciasorozatot és bemutatót, amelyet minden év májusában szerveznek meg a hazai és határontúli magyar szakemberek számára.

- Olyan tudatosan, tematikusan felépített szakmai konferenciákról és szántóföldi bemutatókról van szó, amelyben a búzatermesztés legújabb kutatási eredményeit adjuk át az irányításban, az inputszolgáltatásban, valamint a gyakorlatban dolgozó szakemberek részére. Az elmúlt 25 évben óriási fejlődésen ment át a hazai búzatermesztés, amelynek megújulásához a Növénytermesztési Tanszék tudományos eredményei is jelentős mértékben hozzájárultak – hangsúlyozta a tanácskozás megnyitóján Pepó Péter intézetigazgató.

A hazai búzatermesztés a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata volt a múltban és jelenleg is alapvető szerepet tölt be az agrárvállalkozások gazdálkodásában. A búzát mintegy 1 millió hektáron termesztik Magyarországon, és a termésátlagok az elmúlt 8-10 évben kedvező módon növekedtek a kedvezőtlen ökológiai viszonyok ellenére. Ehhez hozzájárult a biológiai alapok bővülése, azaz az egyre jobb fajták és hibridek megjelenése, valamint az agrotechnika széles körű, innovatív fejlesztése.

Az új technológiákat azonban még mindig kevesen használják, és az eddigi időjárás is kedvezőtlen volt a búza számára, így a szakemberek szerint idén nem várható olyan kiváló mennyiségű és minőségű termés, mint tavaly. A felvásárlási árak viszont kissé emelkednek.

- Ebben az évben 5-6 ezer forinttal magasabb felvásárlási ár várható, tonnánként 43-44 ezer forintra számítunk a szezon elején – tájékoztatott Lakatos Zoltán, a Hajdú-Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke részletes áttekintést adott a búzatermesztés nemzetközi trendjeiről, a jelenlegi piaci helyzetről, valamint azokról a világpiaci termék- és ármozgásokról, amelyek közvetlenül hatnak a hazai búza árképzésére. Az információk alapján enyhén optimista várakozással tekinthetnek a gazdálkodók a búza másfél hónap múlva esedékes betakarítására, annak várható árképzése és értékesítése alapján.

A konferenciát követő szakmai bemutatón nemcsak a búzatermesztés valamennyi technológiai elemét, hanem a legújabb búza fajtákat és hibrideket is bemutatták a gazdálkodók számára a Debreceni Egyetem Látóképi Kísérleti Telepén. A résztvevők emellett megismerhették azokat a technológiai tényezőket, amelyek kulcsfontosságúak a búza termésmennyisége és minősége szempontjából, úgy mint a vetésváltás, a tápanyagellátás, valamint a növényvédelem.

Sajtóiroda - TB