Másfél éve indította el posztgraduális képzését a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A két féléves, önköltséges modul célja, hogy a felvételt nyert, tapasztalt művészek vagy a színpadi gyakorlati tudásukat fejleszteni akaró hallgatók egyebek mellett beszédtechnikát, stresszkezelést és önismeretet is tanuljanak, jelentős színpadi szerep- és előadói gyakorlatot szerezzenek. Komplex ismeretekre tehetnek szert a színpadi jelenlét, a szerepformálás, az önismeret, a professzionális életvitel, illetve a kommunikáció területén egyaránt.
A képzés különlegessége, hogy a növendékek vizsgaelőadásokon adhatnak számot a tanultakról, élő közönség előtt, reflektorfényben játszhatnak és mesélhetnek el egy-egy klasszikus színpadi történetet. A 2025/2026-os tanév első félévének zárásaként Lehár Ferenc A víg özvegy című operettje kínált nekik erre lehetőséget. A művet január utolsó hétvégéjén, két egymást követő este játszották a Debreceni Egyetem Aulájában. A posztgraduális képzés növendékei mellett meghívott vendégelőadóként gyakorló énekesek, a DE Zeneművészeti Kar együttese és a MediChoir Hallgatói Kórus, valamint Poroszlay Éva koreográfus-mesternő táncosai is erősítették a kulturális élményt. Az előadások produkciós vezetője Vranyecz Artúr, az egyetem Előadóművészeti Intézetének megbízott igazgatója volt. Jelentős feladatokat vállalt a szervezésben a Rőfi Mónika által vezetett Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ is.
A Novák Eszter által rendezett és Bolyky Zoltán karmester által vezényelt előadást megelőzően az est egyik házigazdája, Tőzsér József, a Debreceni Egyetem élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese köszöntötte a közönséget és örömtelinek nevezte, hogy a Debreceni Egyetemen egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a művészeti képzések. Bemutatta a Csokonai Nemzeti Színház és a Debreceni Egyetem között nemrég köttetett, tudományt és kultúrát egyszerre erősítő megállapodás részleteit és utalt arra, hogy a színház A víg özvegy előadásának létrejöttét is nagyban segítette.
Mohos Nagy Éva, a produkció művészeti vezetője bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az este mottóját Kodály Zoltán gondolatai ihlették, miszerint: A zene legyen mindenkié. Kiemelte, hogy nem véletlenül választották Lehár Ferenc művét, az 1905-ös bemutató után a darab ugyanis viharos sikert hozott, a világ több zenés színháza is műsorra tűzte, még a Broadway-en is fogalom lett a mű, melynek címszerepjét a korszak világsztárjai énekelték el, és kevés darab mutatja be ilyen szórakoztatóan is vibráló módon a nő és a férfi közötti szenvedélyt.
Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy évről évre egyre bővül, gazdagodik a Debreceni Egyetem infrastruktúrája, oktatási és tudományos kapacitásai, mindemellett jó látni, milyen nagy figyelmet kap az intézmény részéről a kultúra. Hozzátette, hogy komoly építkezés figyelhető meg a művészetek, legfőképpen a zene területén, ez utóbbi lehet az a kitörési pont, mely révén a város még erősebb pozíciókat vívhat ki magának a nemzeti és a nemzetközi kultúra, a művészetek területén köszönhetően annak, hogy a Zeneművészeti Kar mellett a Könnyűzenei Intézet a régióban egyedülálló, úttörő tevékenységet folytat.
A színpadra lépett hallgatók és vendégművészek produkciója elérte a célt, amellett, hogy nívós, színvonalas előadáson idézték meg a klasszikus művet, kiemelkedő szakmai teljesítmény mellett önfeledt szórakozást kínáltak a hálás, vastapssal ünneplő közönségnek.
A vizsgaelőadás oktatási közegben történő, valódi színházi produkcióvá formálásában meghatározó szerepet játszott az egyetem megbízásából az oktatói és szervezői csapat összehangolt munkáját koordináló Kiss Anikó. Mint elmondta: az első, meghívott vendégek számára bemutatott jótékonysági előadást követően indokolttá vált egy újabb alkalom megszervezése annak érdekében, hogy a produkció élményéből még többen részesülhessenek. A kiemelkedő érdeklődés miatt a szombati előadáshoz képest a helyszín átrendezésére is szükség volt, így az Aula befogadóképességének növelésével még több ülőhelyet alakítottak ki. Kiss Anikó hozzátette: a közönség és a szakma visszajelzései egyaránt azt mutatják, hogy az idei vizsgaelőadás rendkívül nagy sikert hozott, tovább erősítve az elmúlt évben megkezdett munkát.
A jótékonysági estből befolyt támogatási összeget tehetséges diákok zenei oktatására, hangszerek vásárlására fordítják majd. Az eseményen Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár mellett részt vett Vadász Dániel, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója is.
Sajtóközpont - BZ