Űrkaland és megújult játszótér: sportnappal ünnepelt az egyetemi ovi

Mozgalmas hetet zártak a Debreceni Egyetem Óvodájának gyermekei. A nagycsoportosok játékos tornaversenyen bizonyíthattak, a hét csúcspontjaként pedig egy családi sportnap keretében vehették birtokba az intézmény két telephelyének vadonatúj, összesen 45 millió forintból korszerűsített udvari játékait.

A Debreceni Egyetem Óvodája kiemelt figyelmet fordít az egészséges életmódra és a tehetséggondozásra. Ennek jegyében április 21-én és 22-én a „Tehetséggondozás a Nagyerdő szívében” (NTP-TEHETSEG-25-0089) pályázat keretében rendeztek játékos tornaversenyt a nagycsoportosoknak. A négy érintett csoport tagjai sorversenyeken, célbadobásban és egyensúlyozó feladatokban mérhették össze ügyességüket. A program végén minden kisgyermek elismerésben részesült, hangsúlyozva a mozgás örömét és a közösségi élmény fontosságát.

A hét leglátványosabb eseménye a péntek délutáni sportnap volt, amelyet idén izgalmas űrtematika mentén, „Utazás a Földről a Holdra” címmel szerveztek meg. A családok közös bemelegítő után vághattak bele az űrküldetésbe: oxigént szállítottak, űrlényekkel küzdöttek meg, a Hold-állomáson pedig a súlytalanság állapotát imitáló, lassított mozgással kellett teljesíteniük a kihívásokat. A bátor „űrhajósok” pecséteket gyűjthettek, a küldetés végén pedig saját zászlójukat is kitűzhették a Hold felszínére.

- Körülbelül tízéves hagyománya van nálunk a sportnapnak. Korábban szombat délelőttönként tartottuk, most azonban péntek délutánra hívtuk a családokat, hogy a szülőkkel közösen, felszabadult örömben töltsük meg az óvoda udvarát – fogalmazott Szabóné Pente Melinda, az intézmény vezetője.

A sportnap egyben ünnepélyes átadó is volt, hiszen az óvoda mindkét telephelyén nagyszabású infrastrukturális fejlesztés zárult le. Az intézményvezető hangsúlyozta: mintegy 15 éve nem volt példa ilyen léptékű udvarfejlesztésre. A régi, elhasználódott és balesetveszélyessé vált eszközöket modern, biztonságos és funkcionális játékok váltották fel.

- A két telephelyen összesen 14 darab új játszóeszközt – köztük játszóvárakat, homokozókat, libikókákat, rugós játékokat és fészekhintát – telepítettünk. Kiemelt figyelmet fordítottunk a biztonságra, így mintegy 260 négyzetméteren alakítottunk ki modern, ütőcsillapító gumiburkolatot, a fedett terasz pedig 60 négyzetméteren kapott új burkolást. A fejlesztés részeként nyolc új padot is kihelyeztünk, emellett a meglévő, korábban már lezárt eszközök teljes körű javítását és felülvizsgálatát is elvégeztük, így a gyerekek mostantól minden játékot biztonságosan használhatnak – számolt le a munkálatok részleteiről kivitelező Régió Terv Kft. ügyvezetője, Szabados Krisztián

A fejlesztésnek köszönhetően az óvoda nyolc csoportjának 181 gyermeke még magasabb színvonalú körülmények között töltheti mindennapjait.

A rendezvény díszvendége Dombi Tibor, a DVSC pályaedzője, a magyar válogatott korábbi kiválósága volt. A hétszeres magyar bajnok labdarúgó elismeréssel adózott a fejlesztéseknek.

- Nekem nem voltak ilyen gyönyörű játékaim óvodás koromban, de megmondom őszintén, engem akkor is csak a foci érdekelt. Minden kisgyermeket arra biztatok: ha épp nem férnek oda a várhoz, egy labda mindig legyen kéznél! Bízom benne, hogy ezek a játékok segítik a mozgásuk fejlődését, és sok jó sportoló nevelkedik majd itt – tette hozzá a debreceni ikon.


A sportnap végén az óvoda udvarán láthatóan nemcsak az új játékok, hanem a közösségi élmény is sikert aratott, így a gyerekek és a szülők együtt örülhettek a modern és biztonságos környezetnek.

Sajtóközpont-TB
Last update: 2026. 04. 27. 15:41