Thaiföldi delegáció az egyetemen

Elsősorban műszaki tudományokat érintő együttműködési lehetőségekről egyeztetett a Rajamangala University of Technology Krungthep küldöttsége kedden a Debreceni Egyetemen. A thaiföldi delegáció az intézmény Ótemető utcai campusára is ellátogatott.

Először járt delegáció a Rajamangala University of Technology Krungthep képviseletében a Debreceni Egyetemen. A bangkoki felsőoktatási intézmény vezetőit Pető Károly általános rektorhelyettes, Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgató, valamint Jánosy Orsolya, a Nemzetközi Iroda vezetője fogadta szeptember 19-én. 

A megbeszélésen a küldöttség tagjai átfogó képet kaptak az egyetem képzési rendszeréről, infrastruktúrájáról, széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszeréről, az intézmény körül kialakított, egyedülálló négyes hélix innovációs struktúráról, illetve jövőképéről.

A nemzetközi közösséget érintően elhangzott, hogy a Debreceni Egyetem 30 ezret meghaladó hallgatószámából több mint 7 ezren külföldiek, a világ 133 országából. Thaiföldről jelenleg 29 diák végzi itt tanulmányait, legnagyobb számban a Természettudományi és Technológiai Karon, illetve az Általános Orvostudományi Karon.

- Minden új kapcsolat a fejlődés kezdete – fogalmazott a találkozón Suthep Butdee professzor. A Rajamangala University of Technology Krungthep kutatója és tanácsadója hozzátette: a 2005-ben alapított, elsősorban technológiai, mérnöki és természettudományi képzéseket kínáló bangkoki felsőoktatási intézmény – együttműködési hálózatának szélesítése céljából – leginkább a robotika területén keresi a kapcsolatot a Debreceni Egyetemmel. Az RMUT jövő évre tervezett, 20 ország szakembereit összefogó nemzetközi konferenciájára is várják a debreceni kutatókat. 

A bangkoki egyetem részletes képzési struktúráját megismerve Pető Károly rektorhelyettes további területeken történő együttműködési lehetőségekre is felhívta a delegáció tagjainak figyelmét, ilyen például a turizmus-vendéglátás, a sporttudomány, a rekreáció, valamint az élelmiszerbiztonság, illetve -előállítás. A felek megállapodtak az együttműködés kereteinek további pontosításában.


A Rajamangala University of Technology Krungthep küldöttsége: Saichol Chudiuarjeen alelnök, Phatchani Srikhumsuk, az Akadémiai Támogató Központ és a Regisztrációs Iroda igazgatóhelyettese, valamint Suthep Butdee professzor az egyetemi vezetőkkel tartott megbeszélést követően a Műszaki Kar Ótemető utcai campusán is látogatást tett.

Sajtóközpont – TH