Sikeresen zárt az Egyetem Tér

Sokan vettek részt a vasárnap hajnalban véget ért debreceni Campus Fesztivál Egyetem Tér nevű helyszínén tartott programokon. A Debreceni Egyetem standjainál a legtöbben a rendőrséggel közös bűnügyi helyszínelési bemutatóra voltak kíváncsiak.

Éld meg a pillanatot - ezzel a szlogennel töltötték idén a Campus négy napját a fesztiválozók a Nagyerdőn. Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényére ezúttal több mint 87 ezren látogattak el. A Debreceni Egyetem (DE) rendezvényhelyszíne, az Egyetem Tér a legszínesebb, legnépszerűbb nappali helyszín volt.

 
Mándy Zsuzsanna, a DE tudományos referense, a Campus Fesztivál Egyetem Tér főszervezője elmondta: a rendezvényen csaknem 300 egyetemi oktató, dolgozó és hallgató igyekezett megmutatni az egyetem kínálatát, könnyedebb arculatát, szórakoztatta a közönséget. A fesztivál négy napja alatt több ezren keresték fel az intézmény mintegy 30 standját és saját színpadát. A legtöbbeket vonzó program az Igazságügyi Orvostan a rendőrséggel közös helyszínelési bemutató volt és ugyancsak sokan voltak kíváncsiak a Klinikai Központ által rendezett mentési bemutatóra és arra is, hogy mit tudnak a - DE Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán szeptemberben induló állatasszisztált pedagógiai szakképzésben részt vevő - segítő kutyák.

Rengeteg embert érdekelt az Egyetem Téren a Debreceni Egyetem Mádi Borakadémiájának borkészítési bemutatója, de az egyetemi könyvtárnak, valamint a DEAC programjainak is sok látogatója akadt. Ugyancsak jelentős számú közönség követte az Egyetem Tér délutáni pódiumbeszélgetéseit, különösen a Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, illetve az egyetemi vezetés képviselőivel készült, az innovációról és a személyes motivációkról szóló beszélgetést. 


Az interaktív kísérletek, kézműves foglalkozások a legkisebb fesztiválozóknak is tartalmas időtöltést kínáltak.

Csütörtök este az Egyetem Téren tartott Pont Ott Party keretében együtt izgultak, ünnepeltek, végül papírkoronával a fejükön távoztak azok a fiatalok, akiket felvettek a Debreceni Egyetemre. 

A Campus Egyetem Tér főszervezője, Mándy Zsuzsanna, a DE tudományos referense szerint az idei siker megfelelő alapot biztosít a jövő évi programok szervezéséhez. 


Sajtóiroda - OCs