Együttműködésre hívta a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az Egyetem a város és a történelmi egyházak vezetőit, hogy összefogva, a közösség erejével, együtt segítsenek az ukrán-orosz konfliktus miatt bajbajutott embereknek. Május 6-án nagyszabású segélykoncertet rendeznek adománygyűjtéssel egybekötve.

Az egyetem fenntartója által kezdeményezett összefogás részeként kedden találkoztak a kuratórium elnöke, az egyetem, a város és az egyházi közösségek vezetői az intézmény rektori tanácstermében. Az egyeztetést a Debreceni Egyetem hétfőn elhunyt sajtófőnökére, M. Tóth Ildikóra emlékezve közös gyertyagyújtással és imádsággal kezdték.

A megbeszélésen részt vett Kossa György, a GTIDE Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, Bartha Elek oktatási rektorhelyettes, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Kapin István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye parókusa, Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató-lelkésze, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Puskás István alpolgármester.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette: a találkozás célja kettős, egyrészt a már meglévő együttműködés formalizálása, közös rendezvények, tehetséggondozó programok rendezése, közös kommunikációs tevékenység megszervezése. A másik cél, hogy enyhítsék a szomszédban dúló háború nyomán kialakult humanitárius krízist, Debrecen és a régió vezető egyházainak együttműködésében segítsék az elesetteket.

- Példát kell mutatni egy olyan együttműködés keretében, amelyben mindenki hitétől függetlenül, a közös értékek mentén szorosabbra fűzheti a kapcsolatokat – mondta el.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja szerint a jelenlegi helyzetben felekezettől vagy pártállástól függetlenül kell cselekedni.

- Debreceniek vagyunk és egy közös ügyért állunk ki. Az egyetem egy olyan hely, amely nagy közösségként összefogja a kis közösségeket, és ahová 120 ország polgárai járnak. Egy szomorú aktualitás, hogy M. Tóth Ildikó sajtófőnökünk halálának másnapján beszélhetünk erről az összefogásról, egyben felemelő érzés, hogy közösen emlékezhettünk rá – mondta Bács Zoltán, aki azt is bejelentette, hogy a Debreceni Egyetem sajtódíját M. Tóth Ildikóról nevezik el.

Az egyházi és városi vezetőkkel folytatott megbeszélésen megállapodtak, hogy az összefogáson alapuló humanitárius segítségnyújtás első mérföldköve egy ökumenikus gálarendezvény, egy segélykoncert lesz, melynek bevételét a kárpátaljai menekültek megsegítésére ajánlják fel. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke helyszínként a Nagytemplomot javasolta, amit az együttműködő partnerek szívesen elfogadtak. Az egyházi vezető reményét fejezte ki, hogy sokan ellátogatnak majd az eseményre.

- Ha csak a saját berkeinkből indulok ki, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem legalább a fél kárpátaljai lelkészi kart nevelte föl, és azok a középkorú és fiatal lelkipásztorok tartják otthon a frontot, férfiakként a kárpátaljai gyülekezetekben, akik itt tanultak, illetve sokan hallgatói voltak a Debreceni Egyetemnek is. Sok szállal kötődünk Kárpátaljához, alapvető kötelességünk, hogy velük együtt érezzünk és a segítségünket megmutassuk – mondta Fekete Károly.

Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke az együttműködés fontosságáról szólt.

- Örülök, hogy abban a nehéz helyzetben, amikor olyan sokan rászorulnak, meg tudjuk mutatni azt a jóságot, amit mi az egyházak igyekszünk megélni, és amit Istentől tanultunk. Olvastam egy könyvben nemrégen, hogy az ember imádságára az Isten válasza egy másik ember. Amikor bajban vagyunk, imádkozunk, Isten pedig küld olyanokat, akik a bajban lévőkön segítenek. Nekünk ilyen készséges emberré kell lennünk közösségileg is és egyénileg is, hogy tudjunk küldhetők lenni, akik segítenek a rászorulókon – fejtette ki az egyházi vezető.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke az egyetem, a város és közösségük között régóta fennálló kiváló kapcsolatról beszélt.

- Ez a szörnyű háborús helyzet még inkább arra kötelez minket, hogy az az együttműködés, a jócselekmény, amit eddig is próbáltunk tenni, meghatványozódjon, hogy vallási hovatartozást félretéve segítsük a háború elől menekülőket. Több honfitársunkat hoztuk már el a határról, segítettük zsidó társainkat. De ez a mostani segélykoncert mégiscsak egy más lehetőség, hiszen itt együtt, közösen tudunk egy ilyen nagyszabású rendezvényt megtartani – hangsúlyozta Horovitz Tamás.

Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere arról beszélt, hogy „debreceniség” egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb értéke, hogy a város valós közösségként éli mindennapjait.

- Az itt élő polgárok együtt tudnak működni közös célokért. Első célunk a város, a közösségünk építése. De ahogy az elmúlt hetek is bizonyítják, ez a közösség ahhoz is elég erős, hogy amikor más embertársak bajban vannak, akkor ezt az erőt honfitársaink segítségére tudja fordítani. Mindenki egyszerre mozdult a baj első pillanatában, a város egy lélekként és testként igyekszik segíteni – mutatott rá az alpolgármester.

Az ukrajnai menekültek megsegítését célzó jótékonysági koncertet május 6-án-án, pénteken 18 órától rendezik meg a Kodály Filharmónia, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara, valamint az egyházi kórusok közreműködésében, illetve a debreceni művészeti értékek előtérbe helyezésével és a környékbeli cégek, vállalatok bevonásával. A kezdeményezés előkészületeit egy közös szervezőbizottság koordinálja.  

A jótékonysági akcióhoz kapcsolódóan egy számlaszámot hoznak létre, ahova az adományozók eljuttathatják a felajánlásaikat, emellett a helyszínen készpénz formájában is lehet majd segíteni a háború elől menekülő rászorulóknak. Az adományokat a Híd Kárpátaljáért segélyprogram számára egy későbbi eseményen adják át.

A jelenlévők kérték és hangsúlyozták, hogy ki-ki a maga lehetőségei szerint adakozásával segítse ezt a nemes célt. Kifejezték, hogy szeretnének minél több embert megszólítani, hogy minél többen ott legyenek a Nagytemplomban és a Nagytemplom előtti téren.

Sajtóiroda - PKZs