Nyílt nap a Műszaki Karon

Több száz középiskolás vette birtokba csütörtökön a Debreceni Egyetem Műszaki Karának előadótermeit. Az Ótemető utcai campuson nyílt napra várták a leendő hallgatókat.

Az egész napos program során oktatók, hallgatók előadások keretében mutatták be a képzési kínálatot, az ipar elvárásainak megfelelően megújult szakokat, újdonságokat, köztük a nemzetközi tanulmányok és a járműmérnöki alapszakot, amelyre most először lehet jelentkezni, és az új specializációkat is.


A Műszaki Kar az Ipar 4.0 kihívásnak eleget téve teljesen átalakította képzési programját, előtérbe helyezve a duális oktatási formát, amelynek köszönhetően már az egyetemi évek alatt megszerezhetik a kellő szakmai gyakorlatot, tapasztalati tudást a kar hallgatói.


– Öröm számunkra a kar folyamatos fejlődése, amelynek eredményeként minden alapszakunk folytatható mesterszakon – hangsúlyozta előadásában Szűcs Edit. A Műszaki Kar dékánja kiemelte: jelenleg 2300 hallgató, köztük 890 külföldi diák sajátíthatja el magyar- és angol nyelvű képzések keretében a műszaki tudományokat. A most felvételi, pályaválasztás előtt állók pedig már 8 alap-, 8 mesterszak, valamint 9 angol nyelvű képzés kínálatából választhatnak, ha úgy döntenek, hogy a Debreceni Egyetem Műszaki Karát választják továbbtanulásuk helyszínéül.


- A város fantasztikus fejlődése, valamint az, hogy egyre több jelentős cég folytatja tevékenységét Debrecenben, igényt teremt arra, hogy az egyetem magas szinten képzett friss diplomásokat bocsásson ki, akik jó eséllyel már a végzés előtt megtalálják leendő munkahelyüket - emelte ki Szűcs Edit.


A szakmai előadásokat labor- és műszerbemutatók, üzleti szimulációs játékok színesítették.


A nyílt napra a város középiskolásai mellett – többek között – Nyíregyházáról, Sátoraljaújhelyről, Tiszafüredről, Sárospatakról, Miskolcról, de még a határon túlról, Erdélyből is érkeztek érdeklődők a Műszaki Karra.


Sajtóiroda - BZs