Nyílt nap a DE Műszaki Karán

A képzésekről, a laborokról és az elhelyezkedési esélyekről is tájékozódhatnak a középiskolások a Debreceni Egyetem Műszaki Karán január 26-án, csütörtökön. Az Ótemető utcai épületben délben kezdődő és 18 óráig tartó rendezvényen a kar valamennyi tanszéke képviselteti magát, valamint a debreceni BMW gyár szereléstervezési vezetője is előadást tart.

A program az A épület U.0.0.1-es előadójában indul, ahol a Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE MK) oktatási dékánhelyettese a karon elérhető összes képzést bemutatja. Ezt követően 13 órától a műszaki menedzser és az építészmérnöki szakokat lehet megismerni, valamint 13 és 14 óra között az U.0.0.2-es teremben Marc Laude, a debreceni BMW gyár szereléstervezési vezetője Hogy lesz lemezből autó? címmel tart angolul és magyarul is követhető előadást. Olyan kérdésekre is választ ad például, hogy a Műszaki Kar mely szakjait érdemes elvégezni azoknak, akik a német cégóriásnál szeretnének dolgozni.

Ezzel párhuzamosan megkezdődik az egyes tanszékek bemutatkozása is.
 

- A Műszaki Kar a szakok széles választékát kínálja. Alapképzésre építészmérnöki, építőmérnöki, gépészmérnöki, járműmérnöki környezetmérnöki, mechatronikai mérnöki, műszaki menedzser és repülőmérnöki szakra várjuk a jelentkezőket. Valamennyi, alapszakon végzett hallgató legalább egy mesterszakon folytathatja tanulmányait, de szaktól függően akár négy mesterképzés közül is választhat a Műszaki Karon – ismertette T. Kiss Judit oktatási dékánhelyettes.  

A képzési kínálatban tíz mesterszak szerepel, a BSc-diplomával rendelkezők építész, gépészmérnöki, környezetmérnöki, létesítménymérnöki, mechatronikai mérnöki, műszaki menedzser, sportmérnöki, szerkezet-építőmérnöki, településmérnöki és villamosmérnöki szakok közül választhatnak.

A csütörtöki nyílt napra érkező diákok játékok segítségével próbálhatják majd ki magukat egy-egy műszaki területen. 14 és 15 óra között az építőmérnöki, a gépészmérnöki, a környezetmérnöki, a mechatronikai és a járműmérnöki szakokat ismerhetik meg, valamint megtekinthetik az Építészmérnöki Tanszék hallgatóinak munkáiból nyílt kiállítást az A épület IV. emeleti folyosóján.

A program részeként, 15 és 17 között felvételivel kapcsolatos tájékoztatót rendeznek az U.0.0.3 előadóteremben, melyet az interneten is lehet követni, 17 órától pedig a kari gyakorlatoknak otthont adó laborokat lehet megnézni.

- A gyakorlatorientált oktatás keretében magas színvonalú képzést és egyben versenyképes tudást igyekszünk átadni a hallgatóinknak. A frissen végzettek munkaerőpiaci elhelyezkedési lehetőségei nagyon jók, gyakran előfordul, hogy a vállalatok már a képzés befejezése előtt álláslehetőséget kínálnak hallgatóinknak – emelte ki T. Kiss Judit.

A nyílt nap 18 órakor online szülői értekezlettel zárul, ahol a Műszaki Kar dékánja válaszol a kérdésekre. Az eseményhez ide kattintva lehet csatlakozni.

A részletes programról a kar honlapján, illetve a közösségi médiában is tájékozódhatnak.

 
Sajtóközpont - OCs