Nemzetközi oktatógárda, 93%-os elhelyezkedési arány, ingyenes elektronikus tananyag, szakmisztériumi ösztöndíj. Jelentkezz a legjobb vidéki jogi képzőhelyre, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára!

A jogi oktatás Debrecenben több mint két és fél évszázados múltra tekint vissza, de nem ez a legfőbb indok, ami miatt érdemes ide járni. Több mutató és független rangsor – legutóbb HVG hallgatói kiválóságok alapján készült listája – alapján a legjobb vidéki jogi képzőhellyé választották a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát (DE ÁJK).

A DE ÁJK jelenleg tizenkét tanszékkel működik, tudományos fokozattal rendelkező tanárainak aránya a hazai jogászképző intézmények között kiemelkedő, 78 százalék. A kar vezető tanárai, professzorai az állam- és jogtudományok teljes spektrumát lefedő oktató-kutató tevékenysége ma már az ország határain belül, és azon túl is ismert és elismert.

- A nemzetköziesítés a kezdetek óta komoly hangsúlyt kap a debreceni jogi kar képzéseiben. Az Európai Unió jogát már nagy tapasztalattal oktatjuk, a kontinens számos országából érkeznek hozzánk rendszeresen szakemberek, akiket bevonunk a magyar nyelvű képzésbe. Egy tíz éve futó programunk keretében pedig minden szemeszterben érkezik hozzánk egy amerikai professzor, aki a szintén magyar hallgatóknak kínál szabadon választható tárgyakat – hangsúlyozta Szikora Veronika dékán.

A gyakorlatorientált képzésben a régió legelismertebb szakemberei is részt vesznek, így a hallgatók akár leendő munkáltatóival is megismerkedhetnek, ami egy indirekt karrierprogramot generál a diákok számára már az egyetemi évek alatt. A kar szaknyelvi képzése az országban egyedülálló, hiszen jogász végzettségű anyanyelvi lektor segíti a munkát. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a Debrecenben végzett jogászok a legjobb ügyvédi irodákban helyezkednek el Európa-szerte.

A kar sikerének és népszerűségének egyik záloga a hallgatóinak elégedettsége az oktatás minőségével, illetve az azt kiegészítő szolgáltatásokkal. Debrecenben nincs tömegképzés, az oktatók közvetlen kapcsolatot ápolnak tanítványaikkal, melyhez a kiscsoportos (gyakorlatorientált) foglalkozások, a tehetséggondozás, tutorálás különböző módjai biztosítanak keretet.

- A mentorprogramunk fontos része minőségi jogászképzésünknek. Az oktatók mellett hallgatóink előrehaladását segíti nyolcvanezer könyvtári szakkönyvünk, és rövid távú terveink között szerepel a tananyagunk ingyenes közzététele elektronikus formában. Karunk emellett a nemzetközi követelményeknek megfelelő, konvertálható tudást biztosító, folyamatosan megújuló képzések keretében próbál a kor követelményeinek és a hallgatói igényeknek megfelelni – emelte ki a dékán.

Az ÁJK „multifunkcionális karként” reagál a változó munkaerő-piaci igényekre. Ezért a jogászképzés mellett 2013-tól az igazságügyi igazgatási alapszak, valamint a jogi asszisztens felsőoktatási szakképzési szak is választható. Az globalizált felsőoktatási piacra kilépve pedig immár negyedik éve hirdeti meg a Nyugat-Európában és a Tengerentúlon rendkívüli népszerűséggel bíró, angol nyelvű európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzést a jogász diplomával rendelkezők számára. Emellett szakirányú továbbképzési szakokat kínál jogászoknak és a szakmán kívülről érkezőknek egyaránt.

Bár az államilag finanszírozott jogászképzésre rendszerint igen magas pontszámmal lehet bejutni, nem érdemes megijedni a költségtérítés formától sem. Az Igazságügyi Minisztérium ugyanis minden évben meghirdeti a Kiválósági, tanulmányi ösztöndíját a jogász hallgatók számára, amely fedezheti a tanulmányi költséget, vagy a későbbi kutatómunkát. Legutóbb csaknem ötven hallgató nyerte el a támogatást a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

A Kassai úti zöld campuson új épületben, kiváló infrastrukturális háttérrel, kollégiummal és felejthetetlen diákélettel várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. 

A karról részletes információ ide kattintva érhető el. http://jog.unideb.hu/

Sajtóiroda - TB