Jó kezekben a szívbetegek

Nyár óta OEP-finanszírozással végeznek aortaműbillentyű-beültetést a mellkas felnyitása nélkül a Debreceni Egyetem Kardiológiai Intézetében.

A Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikája az ország egyik legnagyobb gyógyintézete. A klinikán dolgozó csaknem ötven kardiológus szakorvos évente 40 ezer járóbeteget és 8-10 ezer fekvőbeteget lát el, 4-5 ezer diagnosztikus szívkatéterezést és több mint ezer nyitott szívműtétet végez.

2013 óta már itt is elérhető az a forradalmi módszer, mely során a speciális aorta műbillentyű beültetése nyílt mellkasi műtét nélkül elvégezhető.  Az úgynevezett TAVI-eljárással az elmúlt három évben a Klinikai Központ saját finanszírozásában közel hatvan beteg életét mentették meg. Néhány hónapja az intézmény évi 25 beteg operációjára megkapta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozását, amely beavatkozásonként 5 millió forintot jelent, ennek nagy része döntően magát az eszközt fedezi. 

- Az invazív kardiológiai beavatkozások közül a TAVI különösen nagy klinikai jelentőségű. Ennek során a magasabb műtéti kockázatú aortabillentyű-szűkülettel élő betegek műbillentyű beültetése a combverőéren keresztül, a mellkas megnyitása nélkül, katéteres úton történik. A módszer főként az idős betegek számára jelent megoldást, hiszen esetükben a nyitott szívműtétek kockázata már óriási. A 4-5 órás műtét és a 2 hetes kórházi tartózkodás helyett a modern eljárás alkalmazása során, az eszköz beültetése mindössze 1-1,5 óra és lényegesen rövidebb. Emellett lényegesen rövidebb a lábadozási idő, ami általában 2-3 nap - emelte ki az előnyöket Édes István professzor.

Eddig az országban csak két fővárosi kardiológiai intézetben végeztek ilyen műtéteket OEP- finanszírozással, melyhez első vidéki intézményként csatlakozott a Debreceni Egyetem Klinikai Központja.
A szakember reményei szerint a jövőben az eljárás központi finanszírozását sikerülhet évi 30-40 főre kiterjeszteni. Így tovább bővülhet a műtéti kör és akár középkorú betegeken is elvégezhető lesz az operáció. A kardiológus szerint a technika rohamos fejlődésének köszönhetően a beavatkozás 1-2 éven belül teljesen kiválthatja a mellkas felnyitásával járó aorta billentyű beültetést.


A klinikaigazgató a debreceni kardiológiai ellátás színvonalának növekedésében fontos állomásnak tartja a 13 milliárd forintból megvalósult Auguszta-programot. A projekt keretében vállalták, hogy a régió szív- és érrendszeri halálozási mutatóit 11 százalékkal csökkentik a következő években. A vállalásokat túlszárnyalva már most 30 százalékkal jobbak a régió adatai. Az évente mintegy ezer akut infarktussal klinikára kerülő páciensek kezelésében pedig egyértelműen megmutatkoznak az éjjel-nappali katéteres laboratóriumi készenlét hatásai.


Sajtóiroda - MM