Informatika ipari igények szerint

A hallgatók első kézből kaphatnak információt a gyorsan változó munkaerőpiaci elvárásokról, a kiállítók pedig leendő munkavállalóikkal léphetnek kapcsolatba az Informatikai Kar 15. Informatikai Szakmai Napján.

- A bemutatkozó cégek jelentős száma is mutatja, hogy mekkora az érdeklődés a Debreceni Egyetemen tanuló fiatal szakemberek iránt – mondta a november 3-4-ei rendezvény megnyitóján Aszalós László.


Az Informatikai Kar gazdasági és külkapcsolati dékánhelyettese hangsúlyozta, hogy ebben az évben a legfontosabb feladat a képzés átalakítása, hogy minél jobban megfeleljenek a jövőben a munkaerőpiac elvárásainak az itt végzett fiatal szakemberek.

Aszalós László felhívta a figyelmet az ismeretek folyamatos megújítására, ami különösen fontos a folyton változó, dinamikusan fejlődő informatikai területen. Mint kiemelte: a rendezvényen a cégek megismerésén túl lehetőség lesz a felvételi interjúk tesztelésére, a vállalatok igényeinek felmérésére, és a hazai, valamint külföldi szakmai gyakorlati lehetőségek felkutatására is.

Csaknem 60 előadás és 30 kiállító cég mellett a kétnapos program során bemutatkozik az egyetem nyelvvizsgaközpontja, az intézmény tehetséggondozó programja, a DETEP és a Hatvani István Szakkollégium is, de emellett kreatív foglalkozások is várják a hallgatókat, akik egy különleges bemutatón megismerkedhetnek a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának legújabb prototípusával, az önműködően parkoló autóval is.

A Szakmai Napokat holnap tombola zárja, ahol a cégek által felajánlott ajándékokat sorsolják ki az előadásokra regisztrált hallgatók között.

Részletes program: https://www.inf.unideb.hu/hu/szakmainapok

Sajtóiroda - BZs