GTK téli diplomaosztó

Téli diplomaosztókat tartott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara (DE GTK) pénteken. Alapképzésben 323 fő, mesterképzésben 110 fő, szakirányú továbbképzésben 13 fő, felsőoktatási szakképzés keretében 40 fő fejezte be tanulmányait a GTK-n.

A hallgatói létszámra, valamint járványhelyzetre való tekintettel egy délelőtti és egy délutáni ünnepség keretében vehették át okleveleiket az intézmény Főépületének Díszudvarán a DE GTK-n tanulmányaikat most befejező hallgatók.

 
Pető Károly, a DE GTK dékánja ünnepi beszédében hangsúlyozta: a tanulás, a felkészülés egy pályára befektetés volt a hallgatóktól, amely jelentős erőfeszítésekkel járt, sokszor a szülőktől és a hozzátartozóktól is. Úgy vélte, hogy a Debreceni Egyetem hírneve kötelez. A végzetteknek kötelességük ezen falakon kívül is öregbíteni az alma mater és a kar hírnevét.

– Önök megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséggel lépnek ki az egyetem kapuin. Reményeink szerint magukkal viszik azt a szilárd értékrendet, amelyet kollégáimmal együtt igyekeztünk átadni – fogalmazott a dékán.  

A folytatásban kitüntetéseket, díjakat adtak át. Fenyves Veronika a GTK dékánhelyettese elmondta: felsőoktatási szakképzés keretében 40 hallgató teljesítette sikeresen a záróvizsga követelményeket. Ezen belül 11 fő gazdálkodás és menedzsment szakon, 17 fő kereskedelem és marketing szakon, 5 fő pénzügy és számvitel szakon, 7 fő a turizmus-vendéglátás szak elvégzése után vehette át oklevelét.  

A karon alapképzésben 323 fő fejezte be sikeresen tanulmányait. 71 fő magyar, 21 fő angol nyelven gazdálkodás és menedzsment szakon, 3 fő gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szakon, 2 fő informatikus és szakigazgatási agrármérnöki szakon, 55 fő magyar nyelvű és 3 fő angol nyelvű képzésben kereskedelem és marketing szakon, 27 fő nemzetközi gazdálkodás szakon, 42 fő pénzügy és számvitel szakon, 7 fő sport és rekreációszervezés szakon, 44 fő turizmus-vendéglátás szakon, 48 fő vidékfejlesztési agrármérnöki szakon szerzett oklevelet.

Mesterképzésben 110 hallgató teljesítette a záróvizsga követelményeket. 19 fő ellátásilánc menedzsment szakon, 11 fő emberi erőforrás tanácsadó szakon, 6 fő marketing szakon, 5 fő MBA szakon, 7 fő magyar és 10 fő angol nyelvű képzésben a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon, 14 fő számvitel szakon, 15 fő vállalkozásfejlesztés szakon, 18 fő vezetés és szervezés szakon. 3 fő magyar, 2 fő angol nyelvű képzésben vidékfejlesztési agrármérnöki szakon kapott oklevelet.  

Szakirányú továbbképzésben 13 hallgató teljesítette sikeresen a záróvizsgát és szerezte meg a sportanalitikus szakember dokumentumot.  

Pintér Ákos, a DE általános rektorhelyettese hozzátette: a Debreceni Egyetem 5 főnek okleves mérnöki, 75 főnek okleveles közgazdász, 19 fő részére okleveles menedzser, 11 főnek okleveles tanácsadó, 53 főnek mérnöki, 263 főnek közgazdász, 7 főnek sportszervező, 13 főnek sportanalitikus szakember oklevelet, 40 fő részére felsőfokú közgazdász asszisztens oklevelet ad ki.  

Az ünnepség végén a hallgatóknak esküt kellett tenni.  

A további téli diplomaosztókról ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.  

 
Sajtóiroda - OCs