Emlékkövet és sétányt kapott a professzor

A debreceni Biokémiai Tanszéket megalapító sokrétű kutatóra, fejlesztőre, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar egykori dékánjára, Nánási Pálra emlékeztek kollégái, tanítványai, családtagjai és tisztelői. A professzor születésének 100. évfordulójára emlékkövet állítottak és sétányt neveztek el róla.

A Nánási Pál emléke előtt tisztelgők a DAB Székházban emlékülést tartottak, ahol a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (DE TTK) dékánja elmondta: Nánási Pál 1923-ban a cívisvárosban született és szinte egész életét itt töltötte. A Református Főgimnáziumban érettségizett, majd a Debreczeni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemen szerzett diplomát 1945-ben.  

- Oktatói, kutatói pályája összefonódott a Természettudományi Kar történetével, karunkon teljesedett ki kutatói, tanári, tudományszervezői és közéleti munkássága – fogalmazott Kun Ferenc.

Nánási Pál diplomájának átvétele után az egyetem Orvosi Vegytani Intézetébe került, ahol elkészítette doktori disszertációját. Ezután a Szerveskémia Tanszékhez csatlakozott, ahol elérte első komoly tudományos sikereit, 1956-ban megvédte kandidátusi értekezését, majd 1966-ban megszerezte az akadémiai doktori címet. A következő évtől egyetemi tanárként dolgozott a Természettudományi Karon. Kutatómunkája a kezdetektől szorosan kapcsolódott a biokémiához. 1962-ben olasz állami ösztöndíjjal a Római Egyetem Biokémiai Intézetében dolgozhatott három hónapig, majd 1964-ben és 1965-ben a Nemzetközi Atomenergiaügynökség ösztöndíjával 14 hónapot töltött ugyanitt. Külföldön szerzett tapasztalataira is építve ő szervezte meg a biokémiai oktatást a Természettudományi Karon. 1970-ben vezetésével jött létre Debrecenben a Biokémiai Tanszék, melynek munkáját 1988-ig irányította. A Természettudományi Kar dékáni feladatait 1981 és 1984 között látta el.

- Nánási Pál professzor kutatómunkáját mindig a tudós kíváncsiság és a társadalmi, műszaki hasznosíthatóság vezette. Sokrétű kutató, fejlesztő munkásságát több mint 200 publikáció, 7 monográfia és 11 szabadalom őrzi. Több hazai vállalattal, európai és tengerentúli egyetemmel folytatott közös kutatásokat. Az iskolateremtő tudós nemcsak nemzetközi hírű kutatóműhelyt hozott létre, hanem gondot fordított arra is, hogy tanítványai útját egyengesse, kutatói pályájuk kibontakozását segítse – méltatta a néhai professzort a TTK dékánja.  



Kun Ferenc hangsúlyozta: Nánási Pál aktívan részt vett az egyetemi és a tudományos közéletben, egyebek mellett Tudományos Akadémiai Szakbizottságok tagja, a Kémikusok Egyesületének, valamint a DAB Kémiai Szakbizottságának elnöke is volt. Fáradhatatlan kezdeményezőként sokat tett a kar boldogulásáért, elismertségének növeléséért. Hozzájárult a gyógyszerész képzés elindításához is. Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el.

Az emlékülésen szintén felszólaló Pócsi István, a DE TTK Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék vezetője hét évig dolgozott a professzorral a tanszéken.   

- Abban, hogy egyetemi oktató, kutató lettem, nagy szerepe volt Nánási Pálnak. Vezető oktatóként, tanszékvezetőként is sokszor megkerestem, a tanácsát kértem. Sok jóval ellátott, néha óvott bizonyos dolgoktól, amit ezúton is köszönök neki – fogalmazott Pócsi István.  

Nánási Pál fia, a szintén a Debreceni Egyetemen dolgozó Nánási Péter egyebek mellett édesapjával kapcsolatos gyermekkori emlékeit idézte, illetve köszönetet mondott a konferencia szervezőinek.   

A megemlékezés keretében a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében emlékkövet avattak Nánási Pál tiszteletére és az egyik sétányt a professzorról nevezték el. Papp László, a kert igazgatója kiemelte, hogy az emlékkő vulkáni riolit, mely a Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében található Kaszonyi-hegyből származik.  

- Ez a kert kedvenc sétálóhelye volt Nánási Pálnak. Lelke boldogulásához járt ide, mindig talált itt valami olyat, ami megérintette akkor is, amikor már nem látott jól. Soha nem volt pesszimista ember, ha mégis rossz napja volt, akkor is nagyon hamar jóra váltott tettében, szavában, kedvében. Nagyszerű érzéke volt a széphez, a szép felismeréséhez – méltatta Nánási Pált Papp László, aki kiváló kapcsolatot ápolt a néhai professzorral, sok közös sétát tettek a kertben.

Sajtóközpont - OCs