Egyre több az ösztöndíjas

Nagy számban érkeztek ezen a nyáron a debreceni Nyári Egyetemre olyan diákok, akik pályáztak ösztöndíjra, így támogatást kaptak a kurzuson való részvételükhöz. Csaknem százan éltek a lehetőséggel.

Idén már hatvanhárman nyertek el ösztöndíjat a Tempus Közalapítványtól, és hatan részesülhettek a város önkormányzatának támogatásából. Egyetemen oktató és kutató tanárnak szól a Debreceni Egyetem rektorának ösztöndíja, illetve a Nyári Egyetem egykori oktatójáról és vezetőjéről, Némedi Lajosról elnevezett ösztöndíj, melyekhez ebben az évben már a Bölcsészettudományi Kar is csatlakozott, egy harmadik oktató-kutatónak felajánlott lehetőséggel. Öt diákot támogat az egyetem Hallgatói Önkormányzata, négyet az amerikai Cleveland Alapítvány, egyet a Református Egyház, egy diaszpórából érkező költségeit pedig egy helyi vállalkozás fedezi.

A napokban közös beszélgetésre hívta a Nyári Egyetem vezetősége az ösztöndíjasokat, hogy meghallgassa véleményüket, élményeiket.

– Fontosak nekünk ezek a találkozók, hiszen így személyesebb kapcsolatot alakíthatunk ki hallgatóinkkal – mondta Szaffkó Péter igazgató.

Silvia Canavero 1999-ben azért jött Magyarországra, hogy megnézze a napfogyatkozást. Éppen idegen nyelvet kellett választania az egyetemen, akkor döntött a magyar mellett. Furcsa „nyelvi szigetnek” tartja a magyart, és érdekelte, hogyan tudott így fennmaradni a szláv és indoeurópai nyelvek között. Mivel már magas szintű nyelvtudással rendelkezik, ebben az évben részt vesz az irodalmi est nevű programon is.

Andrei-Costin Pȋslan magyar szakos diák Bukarestben. Őt leginkább az fogta meg a nyári kurzusban, hogy mindenféle korú, nemzetiségű és kulturális hátterű diák gyűlik itt össze. Többen jelezték, hogy élvezik az órákat és kedvelik a tanárokat, ami pedig mindenki tetszését elnyerte: a keddi folklór program, ahol magyar népdalokat és néptáncokat sajátíthatnak el.

 

Pogány Emese