Egyetemi Élet - a nyári szünetben is

A Debreceni Egyetem újságjának júliusi lapszámából kiderül, miként segíti hallgatóit a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium. A kánikulában üdítő lehet arról olvasni, hogyan fejlődött a debreceni fürdőkultúra az elmúlt kétszáz évben, illetve azt is megtudhatjuk, hogy két debreceni egyetemista is közreműködött egy, helyi vendéglátóegységeket bemutató könyv megírásában.

A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium egyedülálló támogatást kínál azoknak a hátrányos helyzetű roma fiataloknak, akik a Debreceni Egyetemen tanulnak: ösztöndíjjal, mentorral, kollégiumi lakhatással, hasznos képzésekkel és tartalmas közösségi élettel segíti a hallgatók mindennapjait – számol be a lap.

Egy másik cikkben arról tudósítanak, hogy idén is megtartották a Zeneművészeti Kar méltán híres eseményét, az Éjféli Koncertet. A rendezvény Duffek Mihály egyetemi tanár, zongoraművész kezdeményezésére 47 évvel ezelőtt jött létre, a koncertnek ezúttal is a Liszt terem adott otthont.

A Debrecen utcáin helytörténeti sorozat legújabb része a debreceni fürdőkultúra fejlődését tekinti át a 19. század elejétől egészen napjainkig. Kiderül például, hogy a város első fürdőháza a Nagyerdőn, a mai Régi Vigadó helyén 1826-ban a városi tanács döntése és támogatása nyomán, Povolny Ferenc építőmester tervei szerint épült fel. Ez ugyan még nem volt alkalmas tömeges igények kielégítésére, mégis csíráját képezte a debreceni fürdőkultúrának – írja a cikk szerzője. 

Megjelent a Néhány korty Debrecen című könyv a Méliusz Juhász Péter Könyvtár gondozásában. A kötetet hat szerző – Árvai Tünde, Löki Viktor, Szőlősi Zsombor, Vadász Márton, Vigh Levente és Vona Zoltán – jegyzi, közülük ketten a Debreceni Egyetem hallgatói. Vadász Márton jelenleg PhD-hallgató a Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolában, míg Vona Zoltán tanárszakos hallgató. A két fiatal egyaránt egy-egy fejezettel járult hozzá a város vendéglátóegységeit bemutató kiadványhoz. Az egyetemista szerzőket a könyv megalkotásának fázisairól kérdezte az Egyetemi Élet munkatársa.  

Tavaly tavasszal a DEAC életmód és szabadidősport szakosztálya életre hívta a Dolgozói Mozgásprogramot, aminek célja a Debreceni Egyetem szervezeti egységei közötti sportos vetélkedés. A résztvevőket mozgásra, ezáltal egészségük megőrzésére kívánják ösztönözni. A programmal egy jó hangulatú, pozitív, egymást motiváló közösséget szeretnének létrehozni. A bekapcsolódó szervezeti egységek teljesítményét minden hónapban összegzik, a legtöbbet sportolók elismerésben részesülnek. Az elmúlt egy év tapasztalatairól a DEAC szabadidősport-szakosztályának vezetője, Mag Zoltán nyilatkozott.  

A sportrovat egy másik cikke beszámol arról, milyen eredménnyel végződött a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa és a Kozma Mihály Futsal Kupa tavaszi szezonja a Debreceni Egyetem Dóczy utcai sportcampusán. Nagyszerű döntőkön vagyunk túl, volt címvédés, de „trónfosztók” is a magasba emelhették a trófeát – olvasható a tudósításban.
 
A teljes Egyetemi Élet ide kattintva érhető el.


Sajtóközpont - OCs