Dupla ünnep a GTK-n

Közgazdászokat, menedzsereket, mérnököket, tanárokat és sportszakembereket avatott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Csaknem 600 friss diplomás vette át oklevelét a pénteken tartott ünnepségeken.

A végzett hallgatók magas létszáma miatt két diplomaosztót is szervezett a Gazdaságtudományi Kar január 12-én. Alapképzésen 403, mesterképzésen 122, felsőoktatási szakképzésen 36, szakirányú továbbképzésen pedig 12 szakember vette át oklevelét a Debreceni Egyetem Díszudvarán. 

Az ünnepélyen Szilvássy Zoltán rektor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az intézményben megszerzett tudásnak köszönhetően a most végzett hallgatók képesek lesznek megfelelni a jelenlegi és a jövőbeli világgazdasági kihívásoknak is. 

- Egy új, sokszereplős, multipoláris világrend felé haladunk, amelyben sokféle gazdasági kapcsolatot kell fenntartaniuk, fejleszteniük. Ezért rendkívül fontos, hogy azok az ismeretek, amikkel innen kilépnek, hogyan tudják szolgálni a hazájukat és a saját sorsukat. Alma Materük eddig minden segítséget megadott ehhez és a későbbi életük valamennyi szakaszában ott lesz Önökkel – fogalmazott a rektor. 

Bácsné Bába Éva szerint a diploma megszerzéséhez szükséges kitartás képességére a jövőben is szükségük lesz a friss szakembereknek, de biztos abban, hogy a DE GTK-n tanult hallgatók a jelenlegi nehéz világgazdasági helyzetben is megállják majd helyüket.

- Függetlenül attól, hogy önök a gazdaságtudományok, az agrártudományok vagy a sporttudományok területén folytattak tanulmányokat, felkészülhettek arra, hogy a kihívásoknak szakmailag és empatikus úton is meg tudjanak felelni. Bízom benne, hogy szakértelmük hozzásegíti majd önöket a saját boldogságuk és a biztonságuk megteremtéséhez – emelte ki a Gazdaságtudományi Kar dékánhelyettese. 


A rendezvényeken kari és hallgatói kitüntetéseket is átadtak. A Debreceni Egyetem Szenátusa kiemelkedő jelentőségű, az egyetem jövőjét, oktató-, kutatómunkáját hosszútávon meghatározó szakmai támogatása elismeréseként címzetes egyetemi tanár címet adományozott György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztosnak. 

A Gazdaságtudományi Kar Kiváló Alumnája díját vehette át Szabó Lilla, a Deufol Hungary Kft. HR vezetője, a Gazdaságtudományi Kar Kiváló Alumusának járó elismerést Póser Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium politikai főtanácsadója kapta meg. A GTK Kiváló Gyakorlóhelye díjat pedig a KITE Zrt-nek ítélte oda a kar, a kitüntető címet Györfi Zsuzsanna stratégiai igazgató vette át a vállalat képviseletében. 

Sajtóközpont-TB