DExpo – minDEn az egyetemről

A felvételi döntés előtt álló középiskolások számára idén is megrendezi nyílt napjait, a DExpo-t a Debreceni Egyetem. November 20-21-én az ide látogató végzősök számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az intézménnyel.

A program célja nem változott az elmúlt évek során: lehetőséget teremteni arra, hogy az oktatási, képzési, szabadidős és egyéb más kínálat feltérképezésével döntést hozzanak arról, hogy érdemes a Debreceni Egyetemet választani továbbtanulásuk színhelyéül.


A rendezvényt ebben az évben már 14. alkalommal szervezi meg az intézmény. A DExpo népszerűségét mutatja, hogy tavaly rekordszámú, több mint 6700 diák látogatott el hozzánk.


A két nap alatt bemutatkozik az egyetem valamennyi kara, amelyek közül több is ugyanerre az időpontra időzítette nyílt napját.


A Természettudományi és Technológiai Kar „iTT Kutathatsz” címmel Természettudományos és Mérnöki Fesztivállal várja az érdeklődőket az Élettudományi Központban, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar interaktív óvodai gyakorlatot tart, amelyet közös tánccal zárhatnak a gyerekek eDE-vel, a mókussal.


Bemutatkozik a Tanárképzési Központ, a Sporttudományi Intézet, a DExam Vizsgaközpont, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, valamint a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja, a DETEP, a kollégiumok, a szakkollégiumok, a Hallgatói Önkormányzat, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár és még a menza, vagyis a Nagyerdei Étterem is.


A leendő hallgatók az előadások, standok, bemutató órák segítségével hasznos tanácsokat kaphatnak a tehetséggondozásról, a nyelvvizsga, a sportolási és a külföldi tanulmányi lehetőségekről, a juttatásokról és a mentálhigiénés szolgáltatásokról is.


A campusok között DExpo buszok szállítják a látogatókat, akik így a Főépület mellett kényelmesen eljuthatnak a Böszörményi úti és a Kassai úti campusokra, valamint a Nagyerdei Stadionhoz is. Szakvezetéssel kísért séta során lehet megismerkedni az egyetem központi épületével, de lesz séta a SET Központban és az UniFit Fitness & Gym Centerben is.


Az Instagramon futó nyereményjátékkal pedig akár bérletet is lehet nyerni a 2020-as Campus Fesztiválra.


Lesz egyetemi óriás társasjáték is, aki pedig  végigjárja az állomásokat, DExpo oklevéllel, valamint egy talárban és egyetemi sapkában készült saját fotóval gazdagodhat.


Kinyitja kapuit a DExpo mozi is, ahol egyetemi kisfilmeket vetítenek, a 3. emeleten pedig teaház várja a megfáradt látogatókat.


A szervezők két kiadvánnyal is készülnek: a programokat összefoglaló DExpo programfüzet a rendezvény eseményeiről ad tájékoztatást, az IDE kiadvány pedig a legfontosabb információkat gyűjti egy csokorba a Debreceni Egyetemről.


A látogatókat több mint 40 önkéntes segíti majd a tájékozódásban.

A rendezvényt beharangozó videó ide kattintva látható.

A rendezvényt ismertető cikk ide kattintva olvadható.


Sajtóiroda - BZs