Debreceni ezüstérem a Mérnökök Ligája döntőjében

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartották a 11. Unilever Mérnökök Ligája verseny döntőjét szerdán. A megmérettetésre az ország több műszaki felsőoktatási intézményéből 10 három fős csapat érkezett, a résztvevőknek egy összetett műszaki problémát kellett megoldani. A Debreceni Egyetem egyik alakulata a 2. helyen végzett.

Az angol nyelvű megmérettetésen a házigazda Debreceni Egyetem Műszaki Karának (DE MK) hallgatói mellett a veszprémi Pannon Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Miskolci Egyetem diákjai vettek részt.

A versenyzőknek meg kellett tervezniük, hogy minként lehetne gyorsan, hatékonyan átszerelni a gépeket az Unilever cég Nyírbátorban tisztítószereket, mosógéleket és öblítőket előállító gyárának, úgynevezett Semmelweis során.

A versenyzők ötleteiket maximum 15 perc hosszú és legfeljebb 20 diát tartalmazó prezentációkban mutatták be az egyetemi szakemberekből és a gyár munkatársaiból álló zsűrinek.

A szervezők a felkészülést részletes műszaki leírásokkal, prezentációkkal és az ott dolgozó mérnökökkel folytatható videós konzultációs lehetőséggel segítették. Március végén gyárlátogatási lehetőséget is biztosítottak a versenyzőknek, ahol a szóban forgó gépsort működés közben lehetett megnézni.

A döntőben tartott prezentációk során nemcsak a technológiai megoldásokról, hanem például a várható költségekről, a minőségről, a haszonról, valamint a biztonságról is szót kellett ejteni.


A DE MK tudományos dékánhelyettes szerint fontosak azok a szakmai rendezvények, melyek a hallgatóknak lehetőséget teremtenek a valós ipari problémákkal való foglalkozásra.

– A Mérnökök Ligája zárórendezvényén a versenyzők megismerhették más intézmények hallgatóinak munkáját és visszajelzést kaptak saját eredményeikről. Az itt szerzett tapasztalatok alapján el tudják helyezni felkészültségüket országos és kari szinten – fogalmazott Kocsis Imre.

Hozzátette: a projektekben végzett munka a tanulás leghatékonyabb eszköze, ezeknek fontos szerepe van a műszaki képzésben. Amikor a feladatok ipari szereplőktől jönnek, akkor a téma korszerűsége és aktualitása biztosított.

– A Debreceni Egyetem Műszaki Kara hosszú ideje jó kapcsolatot ápol az Unilever nyírbátori háztartás-vegyipari gyárával. A vállalat a kar gépészmérnöki alapképzését immár hét éve duális partnerként segíti, emellett szakmai gyakorlatát is sok hallgató az üzemben teljesíti. A cég vezetői között számos szakember a Debreceni Egyetemen szerzett diplomát – hangsúlyozta Mankovits Tamás, a DE MK Gépészmérnöki Tanszék tanszékvezetője.

A Debreceni Egyetem Samer Anka, Ahmed Abdelbaky, Mazen Amer összeállítású, MAS Engineers néven indult alakulata a 2. helyen zárta a Mérnökök Ligáját. A verseny első három helyén végzett csapatok tagjai értékes műszaki eszközöket kaptak, illetve meghívták őket a brit-holland cég gyakornoki programjába.

A verseny végeredménye: 1. hely: PVB / BME; 2. hely: MAS Engineers / DE; 3. hely: The Supply Wars / Miskolci Egyetem. Különdíj: PNeumatics / Pannon Egyetem.

 

Sajtóközpont - OCs