Cheerleaderek és rögbisek az egyetemen

Különleges sportágakkal ismerkedhettek meg a hallgatók a Debreceni Egyetem első Nemzetközi Egyetemi Sportnapján, ahol a tengerentúli sportok mellett kispályás labdarúgásban, kosárlabdában, sakkban és teniszben is összemérhették erejüket.
Amerikai foci, baseball, cheerleadering, frizbi és rögbi – külföldön népszerű, de itthon még kevésbé ismert sportágakkal találkozhattak az egyetemisták a Debreceni Egyetem Sporttudományi Intézete, a DE Sportirodája és a DEHÖK Sportbizottság közös rendezvényén, ahol rövid bemutató edzéseket láthatott a közönség az érdekes sportágakból.
 
 
A Debreceni Egyetemen már évek óta működik frizbicsapat, akik többszörös országos bajnokok, ezüstéremmel tértek haza az idei MEFOB-ról, a középiskolás frizbisek pedig Diákolimpia nyertek.
 
Az egyetem pompon csapatának sincs szégyenkezni valója. Idén tavasszal a DEAC Cheerleader Szakosztályának UD Cheerleaders csapata a KEK 2017-es versenyen Performance Cheer kategóriában második helyet ért el, a Budai Akrobatikus Sport Egyesület által szervezett Magical Flight Cup Open Nemzetközi Versenyen pedig megszerezték első aranyérmüket is.
 
 
Két orvostanhallgató alapította a Debreceni Rögbi Klubot azzal a céllal, hogy bevezesse és oktassa a rögbit a Debreceni Egyetemen. Ma már a 7 fős csapatot Debrecen Rugby Football Club néven ismerhetjük.
 
A résztvevők azonban nem csupán nézelődhettek, hanem sportolhattak is a rendezvényen, ahol a egyértelműen a zumba volt a legnépszerűbb: mintegy 250-en vettek részt ezen az edzésen.
 
- Szerettük volna, hogy a több ezres külföldi hallgatói bázissal is meg tudjuk ismertetni az egyetemünk adta széles sportági spektrumot, egyúttal az intézményünkkel együttműködő, hazánkban annyira nem ismert sportok képviselőit is népszerűsíteni tudjuk. Emellett a sport közösségépítő szerepével erősítsük a kapcsolatot a magyar és külföldi hallgatók között. A több mint 500 fős részvételi létszámmal azt gondolom, teljesítettük ezt a küldetést, a jövőben pedig ezt a rendezvényt fejlesztve szeretnénk ismételten megmozgatni az egyetemi polgárokat - árulta el kérdésünkre Pöszmet Tibor szervező.
 
Az első Nemzetközi Egyetemi Sportnap eredményei:
 
B33 kosárlabda 
1. Taiwan (Chang Che-Lun, Liu Po Ting, Liang Ting Chun, Tsung Yu Ning)
2. Snipers (Galyaki Brian Castrol, Ioutock Eyuva, Tanaka Mawoyo)
3. Have Fun (Herczku Attila, Guti Szabolcs, Dudás Máté)
 
Sakk
1. Balogh Dávid
2. Emamgholizadeh Armin
3. Tran Dao Gia Nguyen és Nguyen Cong Van
 
Kispályás labdarúgás 
1. Samba KSA
2. FC Spurs
3. Juice
4. Fődet rá
 
Tenisz
 
Női
1. Peng Hsin-I
2. Kotosmann Krisztina
3. Simon Sára Rebeka
4. Bíró Luca
 
Férfi
1. Rábai Dávid
2. Nguyen Hong Khanh Duy
3. Miklósi Dániel 
4. Kurucz Kristóf
 
BeStrong
 
Női
1. Vachter Adrienn
2. Gál Erika Imola
 
Férfi
1. Papp Tamás
2. Versényi Péter
3. Lőrinc Sándor
 
Sajtóiroda - SBD