Balásházy: újabb szakmai sikerek

Kimagaslóan szerepeltek a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma diákjai a XXVI. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón. A Hortobágyon megrendezett szakmai megmérettetésen valamennyi versenyszámban dobogóra állhattak a fiatalok.

A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma öt csapattal képviseltette magát az idei Országos Gulyásversenyen és Pásztortalálkozón. A rendezvény keretében megrendezett szakmai versenyen hét kategóriában mérték össze tudásukat a mezőgazdasági középiskolák diákjai.


- A Balásházy hatodik éve vesz részt a megmérettetésen. A tanulók iskolánk mezőgazdaság és erdészet ágazati képzésében tanulnak, közös bennük, hogy számos szállal kötődnek az agráriumhoz, szakmai jövőjüket ezen a területen képzelik el. Tudásuk egy részét otthonról hozzák, az itt tanultakat pedig otthon felhasználhatják, gyakorolhatják. A versenyzőink közül nyolcan először vettek részt a versenyen, többségük a 9. évfolyam diákjai, ami azt is jelenti, hogy még évekig képviselhetik iskolánkat a szakmai versenyeken. A fiatal pásztorok és gulyások felkészítését hat éve Kalocsainé Abuczki Erika agrármérnök, mérnöktanár végzi. A kiváló szerepléséhez az is hozzájárult, hogy a Hortobágyi Nonprofit Kft., az egyetem kihelyezett tanszékeként segítette a diákok felkészülését – mondta el Filep Miklós, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma igazgatója.


A pallagi diákok az előző évek eredményeit túlszárnyalva szerepeltek az országos versenyen. A tetoválás, gulyástotó, karikás ostor használat és bojtárfeladat versenyszámokban a dobogó valamennyi fokára a DE közoktatási intézményének diákjai állhattak fel. Továbbá a gulyásbothasználat versenyszámban első lett, a pányvavető versenyszámban második és harmadik helyezést, a vízhúzó versenyszámban első és harmadik helyezést, az összetett páros versenyen pedig második helyezést értek el a fiúk. Az abszolút győztes bojtár Hajdu Máté lett.

Sajtóközpont - ÉE