Bajnokok lettek a DEAC kosarasai!

Telt ház előtt rendezték meg a férfi kosárlabda NB I/B döntőjének második mérkőzését, ahol a DEAC fordulatos, izgalmas találkozón nyert a Veszprémmel szemben, így a debreceniek feljutottak az A-csoportba.
Az egyik fél második győzelméig tartó Veszprém–DEAC finálé a második felvonásához érkezett, amiben a debreceniek hazai pályán játszhattak június 3-án, szombaton. Miután Veszprémben diadalmaskodtak a mieink, a DEAC-on nagy volt a nyomás, hiszen ha ők nyerik meg a találkozót, bajnokok lesznek, és feljuthatnak a legmagasabb osztályba. A DEAC egyébként két év után játszott ismét bajnoki döntőt.
 
- Az elmúlt időszakban remek formában játszott a csapat a bajnokságban, például csaknem négy hónapig veretlenek voltak a fiúk. Mégis, az utolsó lépést a legnehezebb megtenni, így volt ez szombat este is. Mindenki számára már csak ez a mérkőzés létezett, nem gondolkoztunk előre. Egy emberként koncentráltunk, nagyon szerettünk volna győzni - árulta el Berényi Sándor a hirek.unideb.hu-nak. Felidézte: a Veszprém-DEAC összecsapás volt az egyetlen olyan találkozó a rájátszásban, amikor a DEAC-nak nem volt pályaelőnye, így rendkívül fontos volt, hogy idegenben tudjanak nyerni. Hozzátette, mindenkinek nagy álma vált valóra a feljutással.
 
 
A hazaiak az első negyedet magabiztosan meg is nyerték, a folytatásban azonban a vendégek voltak a jobbak, így sokáig egyenlíteni sem tudott Berényi Sándor csapata, a Veszprém pedig átvette a vezetést. A harmadik felvonás után már döntetlenre állt a két csapat, így izgalmas véghajrá következett.
 
Az utolsó percekben a DEAC meg tudott lépni, így a lefújás után a hazaiak ünnepelhettek: előkerültek a pezsgők, magasba repültek az edzők, a közönség felállva tapsolta a csapatot, hiszen a győzelemmel elérték, hogy újra lesz NB I-es kosárcsapata Debrecennek. A bajnoki aranyérmeket a Debreceni Egyetem kancellárja, Bács Zoltán, illetve a szövetség képviseletében Sitku Ernő 149-szeres válogatott játékos adta át.
 
- Nagy dolognak tartom, hogy a debreceni kosárlabda minden szereplője egyetért azzal, milyen irányba haladjunk. Hálás vagyok a vezetésnek, az egyetemnek és a városnak is, hogy mögöttünk állnak, így a játékosaimnak már "csak" a sportra kell koncentrálniuk. Ennek a stabil háttérnek a megléte mind a felnőtt, mind az akadémia szempontjából kulcskérdésnek számít, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy sikereket érhessünk el - tette hozzá Berényi Sándor.
 
December elején 4 győzelemmel és 4 vereséggel a DEAC a 6. helyen szerénykedett a bajnokságban. A csapat vezetősége ekkor komoly változtatásokra szánta el magát, s az ezt követő egy hónapban leváltották az edzői stábot, illetve három új játékossal erősítették meg keretüket. 13 győzelem és mindössze egy vereség lett ezután az átalakított gárda mérlege, mellyel sikerült befogni a listavezető Miskolcot, a kedvezőbb egymás elleni eredménynek köszönhetően pedig megszerezték az alapszakasz-győzelmet. A negyeddöntőben az MTK Törökbálinttal kerültek össze a debreceniek, akik mindkét meccsüket megnyerték. Ezt követően az elődöntőben az oroszlányi OSE Lions csapatával küzdött meg a DEAC, akik magabiztosan jutottak a döntőbe, miután mindkét találkozón győztek.
 
Két évvel ezelőtt a DEAC hajszálnyira volt a feljutástól, akkor egy utolsó másodperces félpályás kosárral kaptak ki a Bonyhádtól a döntő harmadik mérkőzésén, míg tavaly a későbbi bajnok Vasas Akadémiával szemben véreztek el a negyeddöntőben - idén azonban már sikerült az élvonalba kerülniük. 
 
DEAC - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 89-79 
A két győzelemig tartó párharc végeredménye 2-0 a DEAC-nak.
 
DEAC/Sajtóiroda - SBD