Az ipar jövőjéről Az Ipar Napjain

Szakkiállítás és konferenciasorozat várja azokat, akik részt vesznek a március 29-én, szerdán kezdődő három napos debreceni Az Ipar Napjai című rendezvénysorozaton. Egyebek mellett a Debreceni Egyetem Műszaki Karának képzéseit, ipari kapcsolatait és a városi önkormányzat gazdaságfejlesztési terveit is bemutatják.

A Debreceni Egyetem Műszaki Kara (MK) és Debrecen Önkormányzata immár hét éve közösen rendezi meg Az Ipar Napjait. A programok idén március 29-én, szerdán a Nagyerdei Stadionban egy szakembereknek szóló konferenciával kezdődnek, ahol a város polgármestere, az MK dékánja, valamint a Debrecenben jelen lévő olyan nagy cégek képviselői, mint a BMW, a Beckhoff, a Halms, az FAG és a Vitesco a helyi iparfejlesztést közvetlenül érintő eredményeiket és terveiket ismertetik.

Az Ipar Napjai részeként a Nagyerdei Stadion Halljában szabadon látogatható műszaki szakkiállítás nyílik, ahol több mint 30 iparvállalat számos ipari újdonságot, érdekességet mutat be. A szerdán reggel 8-től, délután 5-ig, csütörtökön pedig szintén reggel 8-tól délután 2-ig tartó rendezvényre középiskolásokat és egyetemi hallgatókat is várnak a szervezők, mert olyan vállalatok is jelen lesznek, akik ennek a korosztálynak is tudnak munkát kínálni.

- A szakkiállítás célja, hogy Debrecen közössége, a Műszaki Karon tanuló mérnökhallgatók, a középiskolákban és a szakképzésben műszaki területet választó diákok elsőkézből tájékozódjanak a debreceni ipar és cégek fejlesztéseiről, terveiről. Nemcsak újdonságok, hanem a közelmúlt eredményei is láthatóak lesznek – ismertette a hirek.unideb.hu-val Husi Géza, az MK dékánja.

Az Ipar Napjai csütörtökön a DE MK Ótemető utcai épületében folytatódik, ahol mechatronikával, menedzsmenttel és a járműmérnöki tudománnyal kapcsolatos témákban tartanak szakmai előadásokat, utóbbit online formában.

Pénteken Kihívások és tanulságok a menedzsment területén címmel rendeznek konferenciát a Műszaki Karon. Ezen kutatóknak, egyetemi oktatóknak, BSc-, MSc-, PhD-hallgatóknak és gyakorló szakembereknek kívánnak lehetőséget teremteni a menedzsment területtel kapcsolatos új eredményeik bemutatására, valamint kapcsolatok építésére, ápolására.

Az Ipar Napjai részletes programja:


Sajtóközpont - OCs