Amerikai együttműködés – kettős diploma az agrárképzésben

A Debreceni Egyetemre látogatott a Dél-Dakotai Állami Egyetem nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese és a washingtoni magyar nagykövetség mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomatája. Az amerikai vendégek az egyetem teljes mezőgazdasági képzési és kutatási struktúráját megismerték annak apropóján, hogy a két felsőoktatási intézmény együttműködésében kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök alapképzés indul most szeptemberben Debrecenben.

Dél-Dakota állam legrégebbi, 1862-ben alapított egyetemének nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettesét, Jon Stauff-ot és a washingtoni magyar nagykövetség mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomatáját, Kocsy Bélát Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes és Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgató fogadta pénteken. 


A Főépületben tett sétát követő megbeszélésen a vendégek részletes áttekintést kaptak a Debreceni Egyetem történelméről, szervezeti felépítéséről, infrastruktúrájáról, nemzetközi kapcsolatrendszeréről, valamint a kutatási célirányokról. 

Kiszil Okszána kiemelte az intézmény körül kialakított négyes hélix innovációs struktúrát, valamint azt, hogy Magyarország legnagyobb nemzetközi közössége a Debreceni Egyetemen tanul, a 30 ezret meghaladó hallgatószámból több mint 7 ezren külföldiek, a világ 120 országából. Az Amerikai Egyesült Államokból jelenleg 29 diák végzi itt tanulmányait, legtöbben az Általános Orvostudományi Karon, a Természettudományi és Technológiai Karon, valamint a Gazdaságtudományi Karon. 

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon (MÉK) most szeptemberben induló, hazánkban egyedülálló precíziós mezőgazdasági mérnök BSc előzményeit felidézve Harsányi Endre rektorhelyettes kiemelte, hogy a debreceni agrárdelegáció tavaszi dél-dakotai látogatását követően szoros együttműködés indult el, a napokban pedig kezdődik a képzés, ami kettős diplomát ad. 

A debreceni agrárkaron 2000 óta zajlanak kutatások a precíziós mezőgazdaság területén, amelyek egyebek mellett az energetikailag, a tápanyagfelhasználás és növényvédelem szempontjából hatékonyabb agráriumot szolgálják. Az új alapképzés keretében a hallgatók többek között a robotika, a BigData, a térinformatika, a drónok és az infokommunikáció alapjait is elsajátítják és lehetőségük lesz arra, hogy két szemesztert a dél-dakotai egyetemen töltsenek szakmai tapasztalatszerzés céljából. 

A találkozón Stündl László dékán bemutatta az amerikai vendégeknek a MÉK teljes képzési rendszerét, nemzetközi kapcsolati hálóját és a fő kutatási területeket, például a medical food területén végzett tudományos munkát, illetve elért eredményeket. 

Ehhez kapcsolódóan Jon Stauff nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettes ismertette a Dél-Dakotai Állami Egyetem képzési és kutatási struktúráját, kiemelve, hogy rendkívül fontosnak tartja a kettős diploma-program indítását, illetve kétoldalú működtetését. A washingtoni magyar nagykövetség szakdiplomatája, Kocsy Béla hozzátette: örömteli, hogy a két intézmény oktatási együttműködését mind a magyar Agrárminisztérium, mind az amerikai társminisztérium teljes egyetértésben támogatja.  

A delegáció tagjai a megbeszélést követően a Debreceni Egyetem tangazdaságában is látogatást tettek, megtekintették a technikai és kutatási infrastruktúrát, vasárnap pedig a Főnix Arénában tartott ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésen is részt vettek.


Sajtóközpont – TH