FőnixFitt 2017

Ingyenes diagnosztikai - és szűrővizsgálatokkal, életmód tanácsadással, valamint ismeretterjesztő előadásokkal készül a Debreceni Egyetem SET Központja a város első nagyszabású sportnapjára.

Hagyományteremtő szándékkal, elsőször rendezi meg január 7-én a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter a Debreceni Sportcentrum Kft-vel közösen a „FőnixFitt 2017” elnevezésű eseményét, ahol a szervezők minden korosztály számára készülnek meglepetéssel. A rendezvény egyszerre szól azoknak, akik eddig még nem fordítottak kellő figyelmet testük karbantartására, de azoknak is akik napi, vagy akár heti rendszerességgel mozognak.

A Főnix Csarnok nagyszínpadán igazi nagyágyúk vezényelnek és diktálják majd a tempót: a fitnesz világ- és Európa-bajnok Béres Alexandra, az Arnold Classic Europe-győztes, kangoo-Guinness-rekorder Sifter Tímea (Sifi), illetve a zóna edzésmódszer koronázatlan királynője, Péntek Enikő.

A bemutatók mellett rendezvény teljes ideje alatt a Debreceni Egyetem fejlesztéseként megvalósult Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás (SET) Központ munkatársai várják a hatékony egészségmegőrzés iránt érdeklődőket. A szakemberek olyan korszerű diagnosztikai és szűrővizsgálatokat végzenek majd a helyszínen, mint a testösszetétel mérés Inbody 770-es géppel. Lesz funkcionális állapot felmérés (izomerő hajlékonyság, ízületi mozgástartomány, mobilitási koordináció), a sérült sportolók pedig kipróbálhatják a Game Ready kezelést.

A közönség sporttudománnyal kapcsolatos ismereteit a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet magas színvonalú előadásaival igyekszik bővíteni. Olyan témakörökben, mint például a sikeres edzés alapszabályai, az edzésfüggőség, az optimális versenyzői állapot pszichológiai háttere, illetve a terhelés tudatos tervezése.

A nagyszínpados programok mellett bemutatkoznak a legnépszerűbb debreceni fitneszklubok, emellett workshopok, szakmai kiállítók, egészségügyi szűrőprogramok, életmód tanácsadás, az egész napos aktivitásban elfáradókat pedig pihenősarok is várja.

További információ és jegyértékesítési pontok a www.fonixfitt.hu weboldalon.

Sajtóiroda-TB