A Figyelőben az egyetemről

A Debreceni Egyetem képzési és kutatási kínálatáról, gazdálkodásáról, kutatás-fejlesztési stratégiájáról, valamint harmadik missziós tevékenységéről is beszélt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2018 című kiadványnak adott interjúban.

- A 14 egyetemi kar kivételes sokszínűséget és multidiszciplinaritást jelent, emellett összetartó, jó közösség a Debreceni Egyetem – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor a hetilap speciális kiadványában közölt interjúban. Az egyetemi vezető az intézményi integráció felidézése mellett bemutatta az egészségipari fókuszterület jelentőségét, ipari együttműködési céljait.

Bács Zoltán kancellár az intézmény gazdálkodása kapcsán a piacon működő alaptevékenységek mellett kiemelte a pályázatokból és kutatási együttműködési szerződésekből származó bevételeket, amelyeknek köszönhetően tavaly 128 milliárd forintból gazdálkodott az egyetem. A kancellár emellett betekintést nyújtott az intézmény rendkívül gazdag szabadidős és közösségi programkínálatába, illetve kulturális és sportéletébe.

Az egyetem hallgatói összetételéről szólva Szilvássy Zoltán elmondta, hogy a mintegy 300 szakon 30 ezer hallgató, köztük 5000 külföldi tanul. Utóbbiak körében az orvosképzés a legnépszerűbb, olyannyira, hogy a szomszédos országok 5-7 ezer dolláros képzései helyett inkább Debrecent választják a 18 ezer dolláros önköltséggel, ezért ezen a területen mindenképpen a kapacitások bővítését tervezik.

Az intézmény ipari kapcsolatait Bács Zoltán összegezte, aláhúzva az elmúlt időszak újabb együttműködéseit: a General Electric-kel, a kínai Bejing Genomics Institute-tal, a Rosatommal és az amerikai Quintiles-zal. Az egyetem hosszú távú fejlesztési tervei kapcsán a kancellár elárulta, hogy azok összeghangban vannak a városéval, az a cél, hogy 2050-re a lakosságszám 250 ezerre, az egyetemi létszám pedig 50 ezerre nőjön.

A teljes interjú elolvasható a Figyelő hetilap Felsőoktatási Rangsor 2018 című kiadványában, amely november 16-ától kapható az újságárusoknál.

Sajtóiroda - TPL