Énekkarvezetők között a legjobb

Nemzetközi megmérettetésen győzött a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (DE ZK) negyedéves hallgatója. Az ifjú tehetség a Besztercebányai Művészeti Akadémia által rendezett karvezetésversenyen lett az első

Erős mezőnyben szerezte meg az első helyet Paládi Krisztina, a DE ZK Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszékének negyedik évfolyamos, ének-zene művésztanár-zeneelmélet tanár szakos hallgatója. A szakmai zsűri az előzetes válogatást követően tizenhárom országból összesen huszonkilenc versenyzőt juttatott tovább a május közepén megtartott döntőbe, ahol aztán az ifjú debreceni tehetség szerepelt a legjobban.

- A zsűri értékelése alapján Krisztina erőssége az volt, hogy nagyon precízen felkészült, kottahűen vezényelt és a saját zenei egyéniségét is tükrözte a teljesítménye. Az volt cél, hogy a képességei és a megadott művek összhangban legyenek, ezáltal a maximumot nyújthassa. Úgy kellett szervezni a felkészülés ritmusát, hogy akkor érjenek meg a művek, akkor legyen a legideálisabb a kapcsolat a karvezető és a darabok között, amikor elő kell azokat adni. Ez volt a legfontosabb szempont, aminek Krisztina tökéletesen megfelelt – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Török Ágnes, a győztes hallgató felkészítő tanára, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatási dékánhelyettese.

A megmérettetésre előre rögzített produkciókkal lehetett jelentkezni, a beküldött videókat értékelte a zsűri. Paládi Krisztina szerint sokkal nehezebb dolga volt ebben a helyzetben, mintha élőben kellett volna megmutatnia a tudását.

- Az elmúlt félévben távoktatás formájában tanultunk, ami nehezítette a felkészülésemet, de szerintem a maximumot hoztam ki magamból, ami annak is köszönhető, hogy nagyon sok segítséget kaptam a felkészítőmtől.  A mostani verseny alapjaiban más volt, hiszen nem élőben szerepeltem, hanem előre rögzített darabokra kellett rávezényelnem. Ilyenkor nem én irányítok, alá kell rendelnem magamat a zenének, és egy képzeletbeli kórusnak vezényelni. A vezénylésnél sokat számít a szemkontaktus a karnagy és a kórus között, de jelen helyzetben ez nem volt meoldható, ez nagy kihívást jelentett. Fontos, hogy minél több versenyen részt vegyek, mert ilyenkor rövid idő alatt rengeteget lehet fejlődni – nyilatkozta a győztes hallgató.

Az ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi versenyen négy különböző stílusú kötelező és egy szabadon választható kortárs művet kellett előadniuk a résztvevőknek. A zsűri a technikai megvalósításon túl a versenyzők zeneiségét és egyéni művészi kifejezőképességét értékelte.

Sajtóiroda - BZ