Elhivatottsággal dolgozni a társadalom javára

Frissen végzett ápolók, dietetikusok, gyógytornász-fizioterapeuták, mentőtisztek, szülésznők és védőnők vették át oklevelüket az Egészségtudományi Kar pénteki diplomaosztó ünnepségén. A kar második oklevélátadó eseményén összesen csaknem kétszáz jelölt kapott diplomát.

- Önöknek a tanulmányukkal, törekvésükkel kiérdemelt oklevéllel nemes feladatuk lesz szép hivatásuk tekintélyét megőrizni, az egészségmegőrzés, a gondozás, az egészségvédelem területén olyan elhivatottsággal tevékenykedni, hogy az hozzájáruljon a lakosság szociális helyzetének javulásához, egészségének megőrzéséhez. Kívánok szép hivatásuk gyakorlásához sok sikert, örömöt és boldogságot. Életük és szakmai tevékenységük során emlékezzenek letett esküjük szövegére – hangsúlyozta beszédében Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi kar dékánja. 

A pénteki diplomaosztó ünnepségen összesen 198 végzős hallgató vehette át diplomáját, akik okleves ápolóként, dietetikusként, gyógytornász-fizioterapeutaként, mentőtisztként, szülésznőként, illetve védőnőként kezdhetik szakmai karrierjüket.

Az oklevélátadón a példamutató hivatástudat, a szakmai hitelesség, a hallgatók és munkatársak iránti önzetlen segítőkészség elismeréseként a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Kiváló Dolgozója kitüntetéssel jutalmazták Sárváry Attila oktatási dékánhelyettest, magas szintű felkészültségéért, példaértékű oktatói tevékenységének és eddigi munkájának jutalmaként pedig Veres-Balajti Ilona, a Fizioterápiás Tanszék vezetője vehette át a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Kiváló Oktatója díjat.

Dékáni Elismerő Oklevelet kapott Hanuferné Horváth Brigitta, az Egészségtudományi Intézet Ápolási és Szülésznői Tanszék adjunktusa, tanulmányi eredményei, valamint társadalmi tevékenysége elismeréséért pedig Hadházy Csaba emlékérmet kapott Zagyva Ildikó végzős hallgató.


Átadták a Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója kitüntetést, valamint a Hallgatói Önkormányzat Elnökségének Elismerő Oklevelét és a Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevelét is. Az Egészségtudományi Kar mindemellett elismerte azokat a hallgatókat is, akik részt vettek a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában, valamint a Verzár Frigyes Szakkollégium tevékenységében. 

Sajtóközpont - BZ