Életműdíjjal tüntették ki

A pszichiátria terén kiemelkedő munkásságért Oláh Gusztáv-díjat kapott a Magyar Pszichiátriai Társaságtól Frecska Ede, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikájának vezetője, a Kenézy Egyetemi Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos-szakmai igazgatója.

Frecska Ede a szakmai elismerést a Magyar Pszichiátriai Társaság éves kongresszusán vette át Debrecenben.

- Szeretek belenyúlni újszerű témákba. Van mindennapos tudomány, meg nem-mindennapos tudomány, én az utóbbival próbálkozom. Szinte nem is lehet tudománynak nevezni némelyiket, mert annyira az elején járunk egyes témáknak – mondta a Pszichiátriai Klinika vezetője, a Kenézy Egyetemi Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos-szakmai igazgatója.

A szakember egyik jelenlegi kutatásának középpontjában az agy, az immunrendszer és a bél közötti kölcsönhatás áll. Leginkább az étrend, az agy és a bélflóra összefüggése foglalkoztatja.

- A civilizációs életmód és étrend, egy „lyukasnak” nevezhető, szivárgó bélállapotot idéz elő, így testidegen anyagok, endotoxinok kerülnek a keringésbe, és krónikus, alacsonyszintű gyulladásos állapot alakul ki. Ebben a gluténnak is van szerepe, sok más tényező mellett, amelyek enyhe, de hosszantartó bélgyulladást okozhatnak, ami egy szisztémás sejtszintű gyulladást indukál. Ez nem ugyanaz, mint a lokális gyulladás, például a gyulladt ízület. Ezt csendes gyilkosnak is nevezik, mert hosszú évekig alig van fizikális jele. Az érelmeszesedés, az Alzheimer-kór, az autizmus és a depresszió mögött is van egy gyulladásos komponens – ismertette Frecska Ede.

Frecska Ede mindig a biológiai és a pszichés megközelítés összefüggésének híve volt.

- Holisztikus szemléletet képviselek, egységben látom az egész medicinát. Mi pszichiáterek hangsúlyozzuk, hogy a betegségek nagy részének nem csak biológiai komponense van, hanem van egy pszichés is, és a mögött egy szociális. Többet lehet elérni, ha a gyógyszer mellett, az utóbbi kettőre is hangsúlyt fektetünk – tette hozzá.

A Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikájának vezetője és a Kenézy Egyetemi Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos-szakmai igazgatójaként ezt az átfogó szemléletet kollégáinak is szeretné átadni. Fontosnak érzi, hogy a debreceni pszichiátriában a kooperáció és a nyugalom közvetítője legyen, összefogásra törekvő vezetőnek tartja magát.

- Két csapatom is van, az egyik a Klinikai Központban, a másik pedig a Kenézy Egyetemi Kórházban. A kórházban dolgozóké a területi ellátás oroszlánrésze, és jól megszervezetten, zökkenőmentesen viszik annak az aktív pszichiátriai ellátásnak a terhét, amit a több mint 500 ezres régió kihívása jelent – hangsúlyozta  Frecska Ede.

A Pszichiátriai Klinika vezetője a jövőben folytatni szeretné a saját szervezetünk által termelt hallucinogének kutatását. A világon elsőként azt vizsgálja, hogy ezeknek a belső hallucinogéneknek milyen gyógyító funkciójuk van. Először a gyulladáscsökkentő hatására jöttek rá, és arra, hogy segítenek a sejteknek az oxigénhiány túlélésében. A kutatások jelenleg is zajlanak, amit egyre több területre szeretnének kiterjeszteni.

Sajtóiroda-CzA