Együtt a minőségi tanárképzésért

Harminchét oktatási intézménnyel bővült a tanár szakos hallgatók gyakorlóhelyeinek listája a Debreceni Egyetemen. Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden írta alá a DE Tanárképzési Központ és a Debreceni Tankerületi Központ vezetői.

A Debreceni Egyetem és a Debreceni Tankerületi Központ hosszú évek óta eredményesen működik együtt a tanárjelölt hallgatók gyakorlatainak megvalósításában, hiszen a nagy múltú debreceni gimnáziumok, mint az Ady Endre Gimnázium, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium vagy a Tóth Árpád Gimnázium kiemelkedő szakmai hozzáértéssel több évtizede fogadják az egyetem hallgatóit – évfolyamtól függően – különböző időtartamú tanítási gyakorlatra.

- Ez az együttműködés valójában nem a kezdet, hanem egy hosszú évek óta jól működő kapcsolat újabb fontos állomása – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek. A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: az egyetem kiemelt területe a tanárképzés, amelynek népszerűségét mutatja, hogy az osztatlan képzés 2013-as újraindítása óta folyamatosan emelkedik a jelentkezők száma.

- A mostani, a legnagyobb fenntartóval kötött együttműködésnek köszönhetően pedig további patinás helyekkel bővül a partnerintézmények száma, amely így már megközelíti a százat – tette hozzá Bartha Elek.

A Debreceni Egyetem a tanárjelöltek gyakorlati képzésének biztosítására már most gazdag és jól működő partnerintézményi hálózattal rendelkezik, két gyakorlóiskola, 73 partneriskola és 6 partnerintézmény, valamint 7 képzési székhelyen lévő és 29 székhelyen kívüli bázisiskola áll a hallgatók rendelkezésére.

- A Debreceni Egyetemen osztatlan (közismereti, zene és zeneművész) tanárképzésben négy karon (Bölcsészettudományi Kar, Informatikai Kar, Természettudományi és Technológiai Kar, Zeneművészeti Kar) több mint 1000 hallgató tanul. Emellett rövidciklusú (két-, négy -és ötféléves) tanári mesterképzést is választhatnak a hallgatók – sorolta Forisek Péter. A Tanárképzési Központ főigazgatója kiemelte: 2019-től már összesen 8 karon van tanárképzés, amelyet kiegészít a Sporttudományi Koordinációs Intézet, ahol testnevelőtanár szak, valamint gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár képzés is zajlik.

- A legnagyobb létszámban történelem-, angol- és magyartanár képzésre veszünk fel hallgatókat – tette hozzá Forisek Péter.

A másod-harmadévesek csoportos hospitáláson vesznek részt a gyakorlóhelyeken, így ismerkedve az iskolák mindennapi életével, működésével, negyed- és ötödéven féléves gyakorlat az előírás, amely során 30 órát önállóan is tanítanak, majd ezt követi az egy éves összefüggő gyakorlat a választott partnerintézményben.

– Célunk, hogy a ránk bízott gyermekek magas színvonalú oktatásban részesüljenek, ebben pedig kulcsszerepe van a pedagógusoknak. Az ehhez szükséges elméleti tudást a Debreceni Egyetem biztosítja, a gyakorlóhelyeken pedig mentortanárok segítségével szerezhetnek tapasztalatot a leendő tanárok – fogalmazott Pappné Gyulai Katalin.

A Debreceni Tankerületi Központ igazgatója hangsúlyozta: elhivatott, a gyermekeket szerető, elméleti és gyakorlati téren egyaránt felkészült pedagógusokra van szükség az általános iskolákban és középfokú oktatási intézményekben egyaránt, amelyek Debrecenben mostantól büszkén viselheti a Debreceni Egyetem bázisiskolája kitüntető címet.

A Debreceni Egyetem Főépületének Rektori Tanácstermében kedden aláírt együttműködési megállapodásnak köszönhetően harminchéttel bővül azoknak a debreceni intézményeknek a száma, ahol eltölthetik gyakorlati idejüket a tanárjelöltek.

A Debreceni Egyetem korábban már hasonló megállapodást kötött a Tiszántúli Református Egyházkerülettel, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyével, a berettyóújfalui, a hajdúböszörményi és a nyíregyházi tankerülettel, valamint a Debreceni Szakképzési Centrummal és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal.

Sajtóiroda - BZs