Egyetemi színjátszók Debrecenben

A Debreceni Egyetem október 16-20. között hatodik alkalommal ad otthont az Egyetemi Színjátszó Találkozónak, azaz a DESZTVI-nek. A programok már kedden megkezdődnek a B24-ben a MALTER Filmfesztivál eseményeivel.

A 2006 óta folyamatosan működő egyetemi társulat fontosnak tartja, hogy a bemutatkozások, fellépések mellett lehetőséget teremtsenek szakmai találkozókra is, amelyeket a közönség bevonásával és társesemények rendezésével szerveznek.

A program keretében a MALTER Filmfesztivál már második alkalommal várja a filmbarátokat bemutatókkal, közönségtalálkozókkal, Debrecenben a Batthyány utcai B24 művészeti komplexumban.

- A DESZínház társulata hamarosan is itt kap próba- és fellépési lehetőséget a MODEM jóvoltából, de természetesen a fő bázis az egyetem Főépületében kialakított stúdió marad – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Lakó Zsigmond, a társulat vezetője.

A DESZTVI megnyitója október 18-án, csütörtökön 17 órakor lesz a Horváth Árpád Stúdiószínházban (Debrecen, Kossuth u. 10.), ahol Duffek Mihály zongoraművész köszönti a fesztiválozókat.

- A találkozó lehetőséget teremt az egyetemi színjátszó csoportoknak találkozásra, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésére és megmérettetésre egyaránt egymás, a közönség és szakértők előtt. Évente rendeznek hasonló találkozókat más egyetemi városokban is, Pécsen és Szegeden, ahol mi is vendégeskedünk – sorolta Lakó Zsigmond.

A rendezvény – amelyre Budapestről, Szegedről, Pécsről, Miskolcról és a határon túlról, Lendváról is érkeznek résztvevők – alkalmat nyújt az egyetemi színjátszók utánpótlásának számító Ady Gimnázium társulatának is a bemutatkozásra, színesítve ezzel is a programot, valamint a Debreceni Egyetem és a város kulturális kínálatát.

A MALTER Filmfesztivál és a DESZTVI programjai ide kattintva olvashatók.

Sajtóiroda – BZs