EconoMisteries: minden, ami GTK

A tanév kezdetén hallgatóként és talán barátként térhetnek vissza a Debreceni Egyetemre a Gazdaságtudományi Kar idei EconoMisteries Nyílt Napjának résztvevői. Az idén immár negyedik alkalommal megrendezett rendhagyó nyári rejtélyfejtésre több mint 200 leendő GTK-s hallgató érkezett. A DE Gazdaságtudományi Karának rendezvényére azokat a fiatalokat várták, akik a jelenlegi felvételi eljárásban megjelölték a kar valamely szakját.

Citrom és avokádó – a maffia és a drogkartell, Csak egészség legyen…, meg beteg – avagy a tudatlanság félegészség. Milyen titkokat rejthet a gazdaságtudomány, az agrártudomány vagy éppen a sporttudomány? Formabontó módon mutatta be képzési kínálatát a Debreceni Egyetem (DE) Gazdaságtudományi Kara (GTK). Az EconoMisteries Nyílt Nap nemcsak Debrecenben, de a Szolnoki Camuson is lehetőséget biztosít a leendő hallgatóknak, hogy a tanév kezdete, a felvételi eljárás sorrendváltoztatása – július 9. – előtt megbizonyosodjanak arról, hogy érdemes az első helyen megjelölni a DE GTK-t.

- Az EconoMisteries Nyílt Nap célja, hogy megismerjétek azt az életteret, amelyben a Gazdaságtudományi Kar hallgatói töltik mindennapjaikat, a kari infrastruktúrát, a kollégiumi elhelyezés körülményeit, a sport és szórakozási lehetőségeket. Mindezt azon kollégák társaságában, akikkel hallgatóként a katedrán találkoztok majd – mondta az interaktív program megnyitóján Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.

A nyílt nap keretében a leendő hallgatók megismerkedhettek a karon elérhető tehetséggondozási lehetőségekkel, a külföldi tanulmányokat kínáló mobilitási programokkal, valamint a hallgatói élet legfontosabb eseményeivel, részleteivel is. A rendhagyó hallgatói napon izgalmas campustúrán, az Egyetem téren kollégiumi szobalátogatáson vehettek részt a középiskolás diákok. Ezt követően pedig bemutatkozott a hallgatók szabadidős sporthelyszíne, a DEAC komplexum, a program pedig a debreceni Nagyerdei Stadionban zárult.

Az idén is nagysikerű rendezvény résztvevői között Campus Fesztivál bérleteket és napi jegyeket, valamint egyetemi ajándéktárgyakat sorsoltak ki. Garantált nyereményként pedig mindenki megismerhette leendő csoporttársait is. 


Sajtóközpont - ÉE