A Debreceni Egyetem rendezi a CARPE, az alkalmazott tudományok egyetemi hálózatának 2021-es konferenciáját. Az európai felsőoktatási intézmények alkotta konzorcium októberi rendezvénye révén a kutatók megtalálhatják tudományos partnereiket. A cél az egyetemi kutatási hálózatok fejlesztése.

A Debreceni Egyetem (DE) 2011 óta működik együtt a CARPE (Consortium on Applied Research and Professional Education) hálózattal. A konzorcium teljesjogú tagjaként 2017 óta partner a német HAW Hamburggal, a holland Utrechti Alkalmazott Tudományok Egyetemével, a spanyol Valenciai Műszaki Egyetemmel, a finn Turkui Alkalmazott Tudományok Egyetemével, a portugál Portói Műszaki Intézettel, valamint a Nyugat-Skócia Egyetemmel az oktatás és az alkalmazott tudományok területén.

- Az egyetem nemzetköziesedése, nemzetközi térben való mozgásának fontos eleme a CARPE. Egy lehetőség, amely a tudományos együttgondolkodás mellett lehetővé teszi az egyetemek egyes kutatócsoportjai között kutatási projektek közös végrehajtását.  A konzorciumban egyetemünk a legmultidiszciplinárisabb, míg az együttműködő társintézmények fókuszában a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása áll – mondta el Csernoch László tudományos rektorhelyettes a hirek.unideb.hu-nak.

A konferencia előkészítéseként „tudományterületi munkacsoportokat” (Special Interest Groups –SIG) alakítottak ki, amelyekkel a partnerintézmények kutatási területeinek átfedéseit, az együttműködés lehetőségeit szeretnék feltárni.

- Az egészség, a társadalmi kihívások, az adattudomány és mesterséges intelligencia, a fenntartható városok, a vállalkozás és üzlet, az élelmiszer, az oktatás, a kreativitás és kultúra területén szeretnénk összekapcsolni a konzorcium kutatóit. A CARPE vándorkonferenciáján a terveink szerint az Európai Unió következő, hét éves gazdasági ciklusában tervezett kutatásait mutathatják be a munkacsoportokon belül megalakuló partnerek – fejtette ki a tudományos rektorhelyettes.

A CARPE októberi három napos biennáléja kutatási és oktatási együttműködések alapjait teremtheti meg.

- A felsőoktatás jövője a hálózatosodás, az egyetemek kutatócsoportjai között kötött együttműködéseké. A CARPE keretében számos uniós projekt létesült a DE Bölcsészettudományi, az Egészségügyi, a Gazdaságtudományi, az Informatikai, a Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási, a Műszaki, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar együttműködésével. Ezek egyebek mellett a társadalmi integráció, a fenntarthatóság, a közlekedésfejlesztés, az adatmenedzsment területén valósultak meg. Hasonló, az alkalmazott tudományok széles körét felölelő kutatások összekapcsolására szeretnénk lehetőséget biztosítani a kutatóink számára – jelentette ki Varga Zsolt.

A tudományos igazgató szerint a CARPE-partnerség segíti az európai uniós pályázatok sikeres megvalósítását is.

- Szeretnénk, hogy a Debreceni Egyetem minél több kutatója csatlakozzon a SIG-k munkájához. A célunk, hogy minél többen ismerjék meg, és minél többen használják ki ezt a sokrétű kapcsolati hálót – jelentette ki Varga Zsolt tudományos igazgató.

A jelentkezők részvételi szándékukat a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságnál (tudomany@unideb.hu) jelezhetik. További információk a hálózat munkájáról a https://carpenetwork.org/ honlapon.

Sajtóiroda - ÉE