Bölcsészdiploma kínai diákoknak

Tovább bővülhetnek a magyar-kínai kapcsolatok. A Debreceni Egyetemre látogatott a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének (BISU) delegációja, hogy a már meglévő együttműködés további bővítéséről tárgyaljanak.

A 2015-ben indult hétéves közös programban kínai középiskolás korú diákok két évig tanulnak magyar nyelvet Kínában, majd egy évig Debrecenben. Ezután újra egy év tanulás következik Pekingben, végül három évre visszajönnek a hallgatók Debrecenbe, ahol az egyetem Bölcsészettudományi Karán egy általuk választott magyar nyelvű alapképzésben vesznek részt. Így a hétéves program végén egy alap szintű diplomát szerezhetnek.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntötte a BISU-ról érkezett vendégeket, majd a kínai rektorhelyettes is kifejezte az örömét az együttműködés továbbfejlesztése iránt. Csatár Péter dékánhelyettes bemutatta a bölcsészkar alapképzéseit, és elmondta, hogy a kar igyekszik a diákoknak olyan képzést nyújtani, amely hasznukra válik a jövőben.

A kísérleti jellegű hétéves programon belül a magyar nyelvi képzést a jövőben is a Debreceni Nyári Egyetem végzi, az ideérkező hallgatók napi dolgainak koordinációjával együtt. A tervek szerint a kínai egyetemisták a bölcsészkaron folytatják a tanulmányaikat, ahol főként a magyar kultúráról tanulhatnak, civilizációs ismereteket szerezhetnek, és olyan komplex kitekintést kaphatnak az európai viszonyokról és történelemről, amely segítheti majd a későbbi elhelyezkedésüket, akár Magyarországon is.

Az október 31-i megbeszélés zárásaként a kínai egyetemi vezető kifejezte elégedettségét, és elmondta, hogy folytatni kívánja az együttműködést. A tervek szerint a jelenlegi hétéves képzés továbbra is a pekingi és a debreceni felsőoktatási intézmény közös programjaként valósul meg. Az eddigi együttműködési területek mellett a kínai vendégek érdeklődést mutattak a Debreceni Egyetem anglisztikai és amerikanisztikai szakjai, valamint gazdasági képzései iránt, hosszú távon pedig a mester szintű diplomák is szóba jöttek.

Jelenleg 21 középiskolás diák tanul a Debreceni Nyári Egyetemen, és 17 egyetemista, akik egyéves részképzésen vesznek részt. A tavaly itt tartózkodó középiskolások jelenleg Kínában tanulnak, és az egyéves periódus után térhetnek vissza jövőre – akkor már a hároméves bölcsészképzésre, amelyet egyetemi diplomával zárnak majd.

Sajtóiroda - PE