A biztos egzisztencia reményében

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának (GTK) képzési palettája nagyon széles. Több száz környékbeli céggel állnak szoros kapcsolatban, végzett hallgatóik 90 százaléka egy éven belül diplomájának megfelelő munkát talál.

A GTK 7 alap-, és 11 mesterszakos képzést, 4 felsőoktatási szakképzést kínál az érdeklődőknek. Hallgatók létszáma 4 500 és 5 000 között változik. A sokéves tapasztalat alapján a hozzájuk jelentkező hallgatók 75-80 százaléka a gazdaságtudományi szakokon szeretne tanulni, melyen belül a legmeghatározóbbak a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel, a kereskedelem és marketing, valamint a turizmus-vendéglátás. A sporthoz kapcsolódóan a sport- és rekreációszervezés, a mezőgazdasági területen pedig a vidékfejlesztési agrármérnök szak iránt szoktak a legtöbben érdeklődni – ismertette Pető Károly, a kar dékánja. 


Elmondta: a Szolnoki Campus második éve része a GTK-nak, ahol a debreceni szakok szintén elérhetőek, vagyis oda is lehet jelentkezni. Kisvárdán, Nyírbátorban és Nagyváradon is indítanak különböző képzéseket. Újdonság, hogy a következő évtől nem egy szakon belül, hanem önálló szakként indul a sportszervezés, valamint a rekreációszervezés és az egészségfejlesztés.

A kar felsőoktatási szakképzései, - melyek kizárólag gazdaságtudományok - 4 félévesek, vagyis két évig tartanak. Az ezeket választók állami ösztöndíjat kapnak, és amennyiben az itt tanulók esetleg valamelyik alapszakon folytatnák tanulmányaikat, a felsőoktatási szakképzés keretében szerzett krediteket ott elismerik, így annak ideje lerövidül. A jellemzően 7 féléves alapképzéseket befejezőknek 4 féléves mesterszakokat kínálnak. Ezek esetében fokozottabb specializációra törekszenek.

Az alapszakoknál az utolsó félév 12-14 hét összefüggő gyakorlat, amelyet a hallgatók vállalkozásoknál, nagyvállalatoknál töltenek.

–    Bizonyos vállalatoknál kihelyezett tanszékeket működtetünk. Az ott dolgozó kollégák bekapcsolódnak az oktatásba, a kutatásba, a hallgatók konzultációjába, szakdolgozatuk, TDK-dolgozatuk, diplomamunkájuk elkészítésébe – jelentette ki Pető Károly.

Zömében Hajdú-Biharból és a környékről 400-800 cég (jelentős számban kis- és közepes vállalkozás) fogad ilyen szerződés keretében GTK-s diákokat.
–    Sok hallgatónk úgy érkezik vissza a gyakorlatról, hogy állásajánlatot kapott a munkaadótól – mondta a dékán.
Pető Károly hangsúlyozta, hogy a GTK egyre több mesterszakos képzése duális formában zajlik, melynek keretében a diákok foglalkozásaik csaknem felét az egyetemen, másik felét egy a képzéshez csatlakozott munkahelyen töltik.

Arról is szót ejtett, hogy a karon országos összehasonlításban is kiválóak a feltételek a tanuláshoz, a Böszörményi úti campuson például új, illetve néhány éve felújított épületekben zajlik a képzés, tanáraikat a legjobbak között tartják számon.

A GTK nemzetközi kapcsolatrendszere révén külföldi tanulási lehetőséget is biztosít. A gazdaságtudományi képzésben résztvevő, mesterszakos hallgatóiknak minden évben külföldi tanulmányutakat szerveznek.

–    A Gazdaságtudományi Karon olyan diplomákat lehet kapni, amelyek sokat segíthetnek a biztos egzisztencia kialakításában. A visszajelzések alapján azt látjuk, hogy végzett hallgatóink 90 százaléka egy éven belül olyan munkát talál, ami a diplomájának megfelelő – összegzett a szakember.


Sajtóiroda - OCs