Békési kapcsolat

Az oktatás, a kulturális örökség ápolása, közös pályázatok, konferenciák, a kutatás és a turizmus terén is együttműködik a jövőben Gyomaendrőd és a Debreceni Egyetem, a felek szerdán pontosították a megállapodás részleteit.

Az egyetem kiemelt vonzáskörzetének tartja Békés megyét, ezért fontos, hogy az ott élők tájékozódjanak a Debreceni Egyetem nyújtotta lehetőségekről, emellett a város oktatási, gazdasági és turisztikai fejlődése szempontjából is meghatározó lehet az intézménnyel kialakított sokoldalú kapcsolat – hangzott el a megbeszélésen.

- A mostani megállapodás egy korábbi együttműködés kibővítésével jön létre, hiszen olyan területeket is be tudunk vonni a szerződésbe, mint az agrár- és élelmiszeripari szakemberek képzése, és a sport. Természetesen elsősorban az a fontos, hogy tanulási lehetőséget biztosítsunk a régióban élő fiataloknak, emellett gondoskodjunk a pedagógus-utánpótlás neveléséről, valamint a jelenlegi – gyomaendrődi általános és középiskolákban oktató – gárda továbbképzéséről egyaránt – mondta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

- Természetesen az együttműködés kiterjed majd a jövőben a felsőoktatási szakképzésekre, a kihelyezett és a posztgraduális képzésekre egyaránt. Emellett számítunk a Debreceni Egyetem segítségére a gyomaendrődi gyakorlati képzési hely, valamint az Interdiszciplináris Társadalomkutató Műhely kialakításában és működtetésében is – hangsúlyozta Toldi Balázs, a település polgármestere.


A tanácskozáson arról is megállapodás született, hogy a Debreceni Egyetem a közeljövőben kihelyezett napon mutatja be és népszerűsíti majd a gyomaendrődi fiatalok körében az intézmény idegen nyelvi képzéseit.

Sajtóiroda - BZs