100 éves a független Finnország

„Magyarok Finnországban, finnek Magyarországon” címmel kezdődött csütörtökön kétnapos konferencia Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség szervezésében.

Finnország a 19. század elejéig svéd uralom alatt élt, azonban 1809-ben Svédország kénytelen volt ezt a területet is átengedni az Orosz Birodalomnak, a cár pedig autonóm nagyhercegségi státuszt adott a finneknek. Az első világháborúban meggyengült, belső problémákkal elfoglalt Oroszország egyre kevésbé tudta uralni Finnországot, így 1917. december 6-án sikerült kikiáltani a függetlenséget, 1919 óta Finnország köztársaság, amelynek élén a köztársasági elnök áll. A gazdasági fellendülés eredményeképp a 20. század végére Európa egyik leggazdagabb országává vált, ahol nagyon erős a szociális háló, kicsik a jövedelmi különbségek, és világszínvonalú az oktatási rendszer.

- A 100 éves évfordulót Finnország a „barátaival”, így természetesen Magyarországgal együtt ünnepli – fogalmazott Petri Tuomi-Nikula. Finnország magyarországi nagykövete a Debreceni Egyetem Főépületében rendezett ünnepi tanácskozáson elmondta: könnyű Magyarországon nagykövetnek lenni, hiszen létezik a két nép között a nyelvrokonságra épülő különleges összetartozás, amelyet az egyes emberek, a civil szervezetek és a városok tartanak fenn, hogy ez a szoros kapcsolat a jövőben is megmaradjon.

A finn nyelv oktatása évszázados hagyománnyal rendelkezik a Debreceni Egyetemen, hiszen egykor a Debreczeni Magyar Királyi Tudományegyetem első tanévében, 1914-ben már tanulhatták a távoli északi ország nyelvét a Bölcsészettudományi Kar akkori hallgatói. Magyarországon jelenleg három városban: Budapesten, Debrecenben és Szegeden lehet egyetemi szinten finnül tanulni.

- Hagyományosan erősek a finn-magyar kapcsolatok, amelyet a nyelvrokonság alapozott meg, de mára a társadalmi, kulturális és gazdasági együttműködések terén is jelentős tényezővé vált. Feladatunk a hagyományok ápolása, amelynek fontos része a nyelv oktatása az egyetemen – mondta az unideb.hu portálnak Maticsák Sándor, a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék vezetője.


A program a plenáris ülést követően szekcióelőadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódik, majd november 10-én az egykori diákok találkozójával zárul a Főépületben.

Sajtóiroda - BZs