Welcome Week

Orientációs hetet szervezett a tavaszi szemeszterre érkező cserehallgatóinak a Debreceni Egyetem. A programok célja, hogy megmutassák az újonnan érkezőknek, milyen debreceni diáknak lenni.

A hagyományos Welcome-héttel, egy hétnapos programsorozattal fogadta külföldi cserediákjait a DEHÖK Hallgatói Külügyi Bizottsága, az Erasmus Student Network (ESN) és az egyetem Nemzetközi Irodája február 13-18. között. A mintegy 90 külföldi hallgató közül a legtöbben Törökországból, Spanyolországból, Lengyelországból, Olaszországból, valamint Portugáliából érkeztek.

A diákok a Nemzetközi Iroda segítségével szerezték meg a félévkezdéshez szükséges információkat, az ESN csapata pedig a Debreceni Egyetemen működő tanulmányi, kulturális, szociális, sport és szabadidős lehetőségeket mutatta be.

A Valentin-nap jegyében telt a szerdai program, amikor is „rapid” randik és mókás feladatok segítségével ismerhették meg jobban egymást a hallgatók. Másnap a városnéző körúton pedig nem csak a cívisváros nevezetességeit és emlékműveit csodálhatták meg az egész napos túra keretében, hanem az egyetemi campusokat is bejárták a külföldi hallgatók.


Február 17-én egy hagyományos, magyar vacsora koronázta meg a hetet, ahol a talpalávalót a Szeredás zenekar húzta, akik a szép dallamokat, a táncosok pedig a magyar néptánc lendületét hozták el a Debreceni Egyetem Aulájába. A magyaros vendéglátásból nem hiányozhatott a töltött káposzta és a somlói galuska, a lakoma előtt házi pálinka készítette fel az éhes diákságot a tradicionális magyar menüre. Cifraszűr, pántlika, kötények, ingek, párták – a magyar népviselet legszebb darabjait is magukra ölthették a külföldi hallgatók a magyaros esten, majd a táncházban „lejárhatták” a magyaros menüt. Az este a vacsora után sem ért véget, hiszen a Bakelit Music Caféban folytatódott a nemzetközi mulatság. A Welcome-hét közös fürdőzéssel zárult a termál fürdőben.

- Igyekeztünk úgy összeállítani a hét programjait, hogy a külföldi hallgatók ne csak a tanulmányi és az egyetemi élet adta tapasztalatokkal térjenek haza, gazdagodva sok-sok élménnyel és ismerettel Debrecenről, az egyetemről és Magyarországról egyaránt – fogalmazott Jakab Réka, az ESN Debrecen elnöke.

A lehetőség természetesen a magyar hallgatók előtt is nyitott. Az idén 30 éves Erasmus-program, valamint a Campus Mundi csereprogramok jelentkezési határideje egyaránt március 30.