Változatos életpályát nyújt a GYTK

Biztos jövőképet kínál a Gyógyszerésztudományi Karon tanuló fiataloknak a Debreceni Egyetem. A 10 féléves osztatlan képzést a gyakorlatorientált oktatás és a gyógyszeriparral való együttműködés teszi népszerűvé.

A Debreceni Egyetem egyik „legfiatalabb", 2003-ban alapított kara komplex képzési rendszerének köszönhetően rövid idő alatt a régió közkedvelt gyógyszerészképző intézményévé vált. A képzésben kiemelt figyelmet kapnak a gyógyszeripari gyakorlatok. Az egyetem és a TEVA Gyógyszergyár Zrt. 2012-ben kihelyezett tanszéket hozott létre, így a hallgatók két féléven keresztül gyógyszeripar-specifikus előadásokat hallgatnak, az órák egy részét pedig a gyárban töltik. Emellett a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségével való együttműködés révén a diákok hosszabb gyakorlati időt tölthetnek az ország bármelyik nagyüzemi gyógyszergyártó cégénél. A gyógyszerészhallgatók egyebek mellett a Richter Gedeon Nyrt. debreceni biotechnológia üzemének speciális részlegeibe is betekintést nyerhetnek. 

A gyakorlatközpontú képzést tangyógyszertár és tanlabor is segíti. A kísérleti üzem az oktatás mellett étrend-kiegészítők és kozmetikumok fejlesztésére, valamint gyártására is alkalmas.
A Debreceni Egyetemen diplomát szerző gyógyszerészek már friss diplomásként keresett szakemberek.

- A fiatalok hazai és nemzetközi szinten karriert építhetnek, remek munkaerő piaci esélyeik vannak.  Nálunk olyan tudásanyagot kapnak, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy a gyógyszerészet minden területén sikeresek legyenek. Kórház-klinikai szakgyógyszerészként, hatósági szakértőként, klinikai gyógyszervizsgálati központokban, vagy gyógyszertárakban dolgozhatnak, valamint a gyógyszeriparban is elhelyezkedhetnek. Az átalakuló munkaerő igényekre reagálva a képzés során egyre jobban odafigyelünk arra, hogy az egészségügy különleges területeire is felkészítsük a diákokat – tájékoztatott Vecsernyés Miklós, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja.

A gyógyszerészhallgatók a 10 féléves osztatlan képzés során átfogó képet kapnak a gyógyszertárak és a gyógyszerek forgalmazásával kapcsolatos eljárások, kötelezettségek rendszeréről, tangyógyszertárban sajátíthatják el a receptúrai gyógyszerkészítés alapjait. Megismerkednek a klinikai, kórházi betegellátás gyógyszerelési rendszereivel, továbbá a dinamikusan fejlődő gyógyszerkutatás klinikai fázisvizsgálatainak elméletével.

A kar képzésének részletei kapcsán Vecsernyés Miklós kiemelte: nagy hangsúlyt kap a betegekkel való bánásmód, a gyógyszerek mellékhatásainak figyelése, nyomon követése, valamint a legújabb biotechnológiai úton előállított gyógyszerek, a legújabb nanotechnológia eljárások is.

A Gyógyszerésztudományi Kar hallgatói már egyetemi évek alatt bekapcsolódhatnak a tanszékeken zajló kutatásokba, a felejthetetlen diákévekről pedig számos közösségi program és kikapcsolódási lehetőség gondoskodik.

Sajtóiroda