Vállalati kapcsolatépítés a TTK-n

Harmincnégy vállalati partner részvételével rendezett Szakmai Napot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. Az eseményen a hallgatók megismerhették a TTK-val kapcsolatban álló cégek profilját, követelményrendszerét, az általuk kínált karrierlehetőségeket, és azt is megtudhatták, hogy milyen kutatásokban vehetnek részt a DE Innovációs Ökoszisztéma Központnál.

Huszonöt stand és szakmai előadások várták a hallgatókat az Élettudományi Központban október 19-én megrendezett szakmai napon, amelyen az érdeklődők tájékozódhattak a cégek által kínált gyakornoki-, ösztöndíj- és elhelyezkedési lehetőségekről, azokról az elvárásokról, amelyeknek meg kell felelniük a munkaerőpiacon, valamint próbainterjúkon is részt vehettek. Összesen harmincnégy, a karral kapcsolatban álló partnercég mutatkozott be a hallgatóknak.

Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja a Szakmai Nap megnyitóján elmondta: a cél most is az, hogy a TTK irányt mutasson a hallgatóknak, a cégek képviselői pedig első kézből szerezzenek információkat az egyetemisták tudásáról és elvárásairól. 

- A piaci szereplők szakemberigényét is kielégítő, versenyképes tudást szeretnénk átadni a hallgatóknak annak érdekében, hogy sikeresek legyenek a munkaerőpiacon. Csak a vállalatokkal közösen lehet ilyen oktatói tevékenységet folytatni, éppen ezért szoros kapcsolatot ápolunk a régió vezető cégeivel. A mostani szakmai nap is kiváló lehetőség arra, hogy a hallgatók tájékozódjanak arról, milyen készségekre, kompetenciákra kell szert tenniük ahhoz, hogy megállják a helyüket, és megismerjék a vállalatok által kínált, a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó gyakorlati lehetőségeket. Olyan cégek vannak jelen ezúttal is, melyek fontos szereplői az egyetemi oktatásnak, például duális képzési partnerként, és sok végzett hallgatót alkalmaznak – emelte ki a kari vezető.

Kéki Sándor, a TTK tudományos és pályázati dékánhelyettese arról beszélt, hogy kulcsfontosságú az egyetem, a kar és a gazdasági szereplők között meglévő, példaértékű együttműködés. 

- Az egyetemisták olyan iparágakkal találkozhatnak, mely területeken jó eséllyel munkát találhatnak tanulmányaik befejezését követően. Ezért fontos, hogy már az egyetemi éveik alatt megkezdjék az intenzív kapcsolatépítést a cégekkel – fogalmazott a dékánhelyettes.

A TTK Szakmai Napján három szekciókban tartottak előadásokat a résztvevők, többek között gyógyszeripari, vegyipari, villamosipari és gyártástechnológiai tevékenységet folytató, valamint földtudománnyal, adattudománnyal és pénzügyi elemzésekkel foglalkozó vállalatok képviselői. A vállalati partnerek mellett a nagyvállalatok Debrecenbe települését segítő EDC Debrecen Nonprofit Kft. tevékenységével, valamint a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központjával is megismerkedhettek a hallgatók, akik számos tudományterületen zajló kutatásba kapcsolódhatnak be. Ebben a szellemben a valós problémákra megoldást kínáló ismeretekkel és kompetenciákkal gazdagodhatnak a központ munkájának köszönhetően.


Sajtóközpont - BZ