Új trendek a térinformatikában

Magyarország digitális felkészültségéről, a téradat-alapú fejlesztésekről és a távérzékelés új technológiáiról tanácskoztak a szakemberek a 12. Térinformatikai Konferencián és Szakkiállításon, amelynek csütörtökön és pénteken adott otthont a Debreceni Egyetem.

- A térinformatika a földtudomány fiatal, de gyorsan fejlődő tudományterülete, fontos helyet foglal el a Természettudományi és Technológiai Kar képzési és kutatási portfóliójában. Ebben szerepet játszik, hogy olyan természettudományi terület, amelynek közvetlen technológiai célalkalmazása van, éppen ennek köszönhető, hogy sok cég tárt karokkal fogadja végzőseinket – hangsúlyozta a csütörtöki megnyitón mondott köszöntőjében Kun Ferenc, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának dékánja. A kari vezető hozzátette: a geográfus volt az első természettudományos mesterszak a TTK-n, ahol duális formában is el tudták indítani a képzést.

Kun Ferenc bejelentette, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően a jövő évi felvételi eljárásban már lehet jelentkezni a karon 2022 szeptemberében első alkalommal induló geoinformatikus mesterképzésre, amely további lendületet ad a karon folyó térinformatikai képzésnek és kutatásnak.

A konferencia szervezőbizottságának elnöke, Szabó Szilárd, a DE TTK Földtudományi Intézetének intézetigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a koronavírusjárvány miatt tavaly csak online formában került megrendezésre, idén pedig a járványügyi előírások betartásával tudják a Debreceni Egyetem falai között megrendezni a szakma számára ma már igazodási pontnak számító tanácskozást.

- Konferenciánk legfontosabb sajátossága – ahogy jelmondatunkban is áll – az elmélet és a gyakorlat találkozása. Tanácskozásunk lehetőséget teremt a téma oktatóinak és kutatóinak, valamint az ipari szereplőknek az eszmecserére, a legújabb kutatási eredmények és technológiák megvitatására – hangsúlyozta Szabó Szilárd. Megjegyezte, hogy a tanácskozás szervezőbizottságában is ugyanezt az elvet követik: a tudomány és a vállalati szektor szereplői fele-fele arányban képviseltetik magukat.

Dobi Csaba, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat jegyzője köszöntőjében arról beszélt, hogy a területfejlesztésben és területrendezésben egyre több adatot rögzítenek, elemeznek, ami lehetetlen lenne az új térinformatikai eljárások nélkül, így a gazdasági szereplők folyamatosan új kihívások elé állítják a térinformatikai kutatás-fejlesztést.

A csütörtöki megnyitót követően Gódor Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetője Magyarország digitális felkészültsége európai összehasonlításban címmel tartott előadást, majd Téradat-alapú fejlesztések a Lechner Tudásközpontban címmel Sík András, a Lechner Tudásközpont igazgatója és Braunmüller Péter osztályvezető következett. A plenáris részt Szabó György, a HUNAGI, főtitkárának A téradat infrastruktúra ütközése a valósággal - Hogyan tovább? című előadása zárta.


A kétnapos tanácskozás során mintegy 150 résztvevő több mint 70 előadást hallhatott öt szekcióban. A tanácskozáson elhangzott előadásokból egy konferenciakötetet is összeállítottak, amelyben a konferencia szervezőbizottságának társelnökét, a Debreceni Egyetem professor emeritusát, az idén 75 éves Lóki József professzort is köszöntötték. A kötet a https://giskonferencia.unideb.hu/arch/GIS_Konf_kotet_2021.pdf címen ingyenesen elérhető online fomában.

Sajtóiroda - TPL